Egri Páholy
Az Egri Páholy 14 éve segíti a Gárdonyi Géza Színház munkáját.
Az Egri Páholy azzal a céllal jött létre, és működik ma is, hogy a színházi mecenatúra mellett a gazdasági, politikai és a civil szféra találkozási helyeként segítse a polgári kultúra térnyerését szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt. Fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők egyenrangú partnerként cserélhetnek eszmét, építhetik a vállalatok közötti kapcsolataikat. Az eltelt időszak alatt a Páholy fontos kapoccsá vált a színház és a helyi társadalom között, kölcsönösen erősítve egymást. Eger nemcsak Heves megye, hanem az észak-magyarországi régió kulturális központja is, sokan látogatják a Gárdonyi Géza Színház előadásait Borsod és Nógrád megyéből is. Észak-Magyarország meghatározó vállalatainak, politikai közéleti szereplőinek jelentős része tagja az Egri vagy a Miskolci Páholynak /gyakran mindkettőnek/ felhasználva a páholy adta lehetőségeket a társadalmi kapcsolatépítésre.
A „Páholy” fantázianév: exkluzív bérletként működik. Az évadban az adott nézőtérhely a Páholy előadások időszakára a szponzoráló cégé. A szék karfájára és a színház előcsarnokában található hálafalra kihelyezzük a támogatók nevét – ez az egész színházi évadban látható. A helyi média minden Páholy estet követően tudósít az eseményről. Miután a színház általában társas megjelenést jelent, a cégek többsége 2-4-6 ilyen bérletet vásárol. A belépőkártyára a cég neve kerül, így bárki képviselheti az intézményt.
Az Egri Páholy programja: a színházi előadásokat (6 előadás a Gárdonyi Géza Színházban) követően a színház épületében Partira invitáljuk a Páholy tagjait, melyeken az állófogadást követően a kötetlen beszélgetésekre éppúgy lehetőség nyílik, mint cégek bemutatkozására, valamint neves művészekkel való találkozásra.. Megalakítottuk a Páholy Egri Körét, ahová az Egerből és Heves megyéből elszármazott művészeket, tudósokat, sikeres gazdasági szakembereket hívunk meg egy-egy beszélgetésre, önmaguk, szakmai eredményeik, munkájuk bemutatására. Fontosnak tarjuk, hogy a Páholy olyan kulturális töltettel rendelkező hely legyen, amely tagjainak legszélesebb igényeit képes kielégíteni.
A Borszalonban továbbra is 1-1 neves borászt mutatunk be, az adott esten kizárólag az ő borászatának borait fogyaszthatják a vendégek.
A 2010-2011-es színházi évadban az egyes színdarabokhoz kapcsolódóan különböző Magyarországra akkreditált nagykövetségek, kultúrintézetek, kamarák meghívását tervezzük, ezzel is segítve a kultúrák közötti kapcsolatok erősödését.
A Páholy-tagság díjai:
Arany páholy: 150 000 Ft + ÁFA
Ezüst páholy: 120 000 Ft +ÁFA
Bronz páholy: 90 000 Ft +ÁFA
a 6 parti belépő ára 36 ezer forint +áfa






