Tisztelt hozzászólók!
A bejegyzések előzetes moderáció után kerülnek nyilvánosság elé. A moderációra általában várni kell, ezért nem jelenik meg azonnal az üzenet a Vendégkönyvben.
Megértésüket köszönjük.
Új hozzászólás
Eddigi bejegyzések
| dr. Ecsédy Dénes | 2012.02.20. 20:19:23 |
| Tisztelt Színházvezetés! Többekhez kapcsolódva érthetetlennek és lehetetlen dolognak tartom, hogy a színház havi műsoráról csupán az adott hónap első napjaiban tudnak a bérletes nézők információhoz jutni. Ám bizonyára vannak nem bérletesek is, akiknek szintén igényük lenne arra, hogy megtervezhessék mely napon tudnak színházba menni. A színház drámai anyagi helyzetéről sokat hallottunk. Ez a rendszer nem szolgálja a bevételek növelését, így ilyen szempontból is furcsa a helyzet. Nem mai keletű problémáról van szó, illő lenne végre ya néző érdekeit is figyelembe venni. Üdvözlettel, tisztelettel, dr. Ecsédy Dénes Tisztelt dr. Ecsédy Dénes úr! Minden hónap 10.-e körül töltjük fel honlapunkra a következő havi műsorprogramunkat. Honlapunk főoldalának jobb oldali menüsorából a "Műsor" fülre kattintva tudja elérni havi műsorunkat, ahol mindig az éppen aktuális havi program jelenik meg. Itt a felső kisablakot lenyitva, és legördítve lehet eljutni a következő hónap programjához. Üdvözlettel: Titkárság | |
| Jutka | 2012.02.04. 22:20:04 |
| Sajnos a jelenlegi időjárási körülmények között az Egressy Béni bérletesek egy csoportja nem tudott eljutni a ma délutáni előadásra. Mérhetetlenül sajnáljuk, reméljük valamilyen megoldás kapcsán láthatjuk A Gyertyafény keringő c. előadást. Kedves Jutka, a Szervező Iroda vezetője, Erdélyi Eszter tud Önöknek segíteni ebben az ügyben. Kérem, keresse őt a 36/518-347-es telefonszámon. Üdvözlettel: Titkárság | |
| Rhiannon | 2012.01.29. 10:49:56 |
| Vegytisztán aktuális volt a Mohács c. darab. A díszlet, a korhű jelmezek, és a régies párbeszédek ellenére úgy érezhette a néző, mintha a mai magyar felső tízezer köreibe csöppent volna. Bízom benne, hogy Karalyos Gábor művész úr az elkövetkező évadokban is megtiszteli a színházunkat egyedi játékával. | |
| Zozóbá | 2012.01.24. 13:37:53 |
| Remek élmény volt A fejedelem című előadás! Köszönjük! Külön gratuláció Kelemen Csabának, remek volt, és hiteles! | |
| - | 2012.01.14. 22:23:58 |
| Már vagy 20x leiratkoztam a hírlevélről... nem szeretnék többet kapni! Ez a színház megszűnt számomra... nem akarom, hogy emailben kapjak még mindig értesítéseket... Tudom, hogy nem fogja a moderátor kirakni, de legalább ő olvassa majd... Kedves – Természetesen megoldjuk a problémát, és levesszük a hírlevél-listáról, ehhez viszont egy kis segítséget kérünk. Mivel több mint 2000 hírlevél-regisztráltunk van, a hozzászóláshoz írt karakterből sajnos nem tudjuk önt beazonosítani. Kérem a beregisztrált nevét és e-mailcímét a ggszhonlap@gmail.com címre legyen kedves elküldeni, hogy törölni tudjuk. Tisztelettel: a moderátor | |
| Luca | 2012.01.14. 19:53:39 |
| Azt gondolom, hogy mindenképpen tudniuk kell, hogy a 2011/ 2012- es évben látott darabok, kezdve a Sóska, sültkrumplival folytatva a Káin és Ábellel, zárva az egész egyszerűen zseniális Vesztett éden c. darabbal, mind- mind egytől egyig nem csak nekem de a családom többi tagjának is valóban maradandó élményt okoztak. Az igazság az, hogy az életem során látott darabok közül ezek mind-mind dobogósak, és hihetetlen számomra, hogy 3 ilyen erős darabot lássak EGY színháztól zsinórban, a csalódás leghaloványabb fénysugara nélkül. Egész egyszerűen csak gratulálni tudok. Kívánom, hogy ez a kitűnő erős, ízig vérig magyar vonal folytatódjon. És mivel a Vesztett éden a legutóbbi élményem/ élményünk, had írjam le, hogy a színészek kitűnő alakításán kívül a díszlet a rendezés... nem is tudom, minden annyira rendben volt, hogy napokig nyomot hagyott és fogjuk még emlegetni- sőt teljes szívvel ajánlani!!! Tisztelettel! | |
| fonika | 2012.01.11. 13:15:26 |
| Érdeklődéssel és kíváncsisággal vártam a februári műsortervet, s nagy csalódást jelentett - újból. Latinovits bérletünk van, eddig 2 előadást láttunk, 4 még hátravan, ezek szerint március-április-májusra belezsúfolva. S ez már évek óta így megy. Szeretnénk egyszer egy évadot úgy, hogy legyen alkalmunk októbertől májusig megfelelő időbeosztásban színházba járni, s ne összezsúfolva, 2-3 hónap alatt letudni. Lehetséges ez? Egyébként szívesen járunk, tetszenek a műsorok, de... Kedves fonika, a kritika sajnos jogos, a szervezési feladatok rosszul berögződött folyamata továbbgyűrűzött. Következő évadtól mindenképpen finomítani kívánunk a bérletes előadások időbeni elosztásán! | |
| Andrási Mária | 2012.01.09. 19:35:57 |
| Februárban 3 napot Egerben fogok tölteni és szerettem volna ellátogatni az egyik estémen ellátogatni a Gárdonyi Géza Színházba.De a színház honlapján még nem láthatóak a februári előadások és jegyet sem lehet vásárolni. Kár... Kedves Mária, már fenn van a februári műsorrend. Várjuk szeretettel... | |
| Jutka | 2011.12.25. 20:07:05 |
| Osztom véleményem azokkal, akiknek szép élménye marad a Fából faragott királyfi előadás. Gratulálok az alkotóknak és azoknak akik kivitelezték. Büszke lehet kis hazánk, hogy ilyen tehetséges fiataljai vannak. (azért kíváncsi lennék a Budapestről érkezett balettos "szakmabelieknek" mi volt a véleménye az előadásról. | |
| Filic | 2011.12.22. 14:24:10 |
| A Fából faragott királyfi előadása hatalmas élményt jelentett a számomra.A tánckar bemutatkozása nagyon jól sikerült. A rendezés szenzációs, az előadás annyira látványos volt, hogy a világ bármely színpadán megállná a helyét. A Les Préudes nem nyerte el a tetszésemet annyira, de a Fából faragott királyfi mindenért kárpótolt. Tbbször láttam már, sok feldolgozásban, de eddig ez a nyerő. Újból meg fogom nézni! Köszönöm a koreográfusnak,a tánckarnak és mindenkinek aki részt vett a megalkotásában. További sok sikert! | |




