2005. február 16.
Egri menedékhely
 |
Máté Gábor rendezésében február 4-én mutatta be az Egri Gárdonyi Géza Színház az Éjjeli menedékhely című Gorkij művet.
„Kevés a figyelem – egymás iránt.” – mondja Kovács Patrícia, aki Vaszilisza szerepét játssza, a maira formált darabban. A nélkülözők között épp úgy, mint a színházi szakmában…
– A darab nagyon aktuális. Ma Magyarországon, amikor évente közel 300 ember fagy meg az utcákon télen, akkor kell csinálni egy igazi, korszerű Éjjeli menedékhelyet – mert itt az ideje. Mivel ezt mindnyájan fontosnak tartottuk, ezért törekedtünk arra, minden „klasszikus” megoldástól mentes előadás szülessen, sőt arcpirító legyen. Ez, most, egy mai darab. A jelmezektől az érzelmekig minden olyan, mint ma egy hajléktalanszállón. Természetesen művészi értéke is van, amit viszont nem az én dolgom értékelni. Azt tudom, hogy nagyon–nagyon jó munka volt.
– Máté Gábor rendezte az előadást, aki az osztályfőnököd volt az egyetemen, sőt többen is játszotok az osztályból a darabban, így kialakult egy kisebb társulat a társulaton belül.
– Féltem attól, hogy ez esetleg ellentétet szül majd, de nem így történt. Gábor belopta magát mindenkinek a szívébe. Remek pedagógus. Számunkra pedig egy különleges élmény volt ez a munka, hiszen most, már mint „felnőtt” színészekkel dolgozott velünk együtt. Máté Gábor, szerintem, azért ideális rendező, mert színészből van… Megpróbál úgy rendezni, ahogy azt ő színészként elvárná.
– Milyen volt az előadás fogadtatása?
– Nagyon végletes érzelmeket váltott ki az emberekből. Volt aki teljesen megrendült, és olyan is aki elutasította. De szerintem ez így van rendjén! A premiert követő napon a helyi újság fő híre az volt, hogy a térség összes menedékszállója megtelt… Tagadhatatlanul mai a probléma, a történet. Szembe kell vele nézni.
– Ajánlottak neked szerződést a fővárosban is, mégis a Gárdonyi Géza Színházat választottad, azzal a kijelentéssel, hogy „Eger – az egy ügy.” Még mindig így érzed?
– Dolgozni akartam, méghozzá a szó nemes értelmében, és azt éreztem, hogy itt jóval nagyobb feladatok várnak rám, mint Pesten. Sok értékes előadás születik ebben a színházban, nagyon jó rendezők járnak ide dolgozni, de ami nehéz – néha fájó –, hogy mégis kevesekhez jut el… Az itteni előadások, szerintem, sokkal formabontóbbak, mint más vidéki színházakban, sőt Budapesten is megállná a helyét szinte mindegyik.
Igazi kísérletező kedv jellemzi a színházat: a színészek és az igazgatóság részéről is. Szomorú, hogy ezt nem sokan látják... A legtöbb kolléga is csak akkor nézi meg az előadást, ha Budapestre visszük. Néha arra gondolok, hogy ha nem lenne a Vidéki színházak találkozója, vagy a Megyejárás a Nemzeti Színházban, akkor a fővárosi kritikusok és kollégák – tisztelet a kivételnek – hírét sem hallanák a munkáinknak… Kevés a figyelem – egymás iránt.
Ennek ellenére nagyon jól érzem magam. Olyan feladatokat bíznak rám, hogy egy szavam sem lehet. Egerben tényleg csak a színház van az életünkben, a nap huszonnégy órájában – ezért vagyok itt.
– Máté Gábor rendezte az előadást, aki az osztályfőnököd volt az egyetemen, sőt többen is játszotok az osztályból a darabban, így kialakult egy kisebb társulat a társulaton belül.
– Féltem attól, hogy ez esetleg ellentétet szül majd, de nem így történt. Gábor belopta magát mindenkinek a szívébe. Remek pedagógus. Számunkra pedig egy különleges élmény volt ez a munka, hiszen most, már mint „felnőtt” színészekkel dolgozott velünk együtt. Máté Gábor, szerintem, azért ideális rendező, mert színészből van… Megpróbál úgy rendezni, ahogy azt ő színészként elvárná.
 |
| Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla |
 |
| Jelenet az előadásból |
|
– Milyen volt az előadás fogadtatása?
– Nagyon végletes érzelmeket váltott ki az emberekből. Volt aki teljesen megrendült, és olyan is aki elutasította. De szerintem ez így van rendjén! A premiert követő napon a helyi újság fő híre az volt, hogy a térség összes menedékszállója megtelt… Tagadhatatlanul mai a probléma, a történet. Szembe kell vele nézni.
– Ajánlottak neked szerződést a fővárosban is, mégis a Gárdonyi Géza Színházat választottad, azzal a kijelentéssel, hogy „Eger – az egy ügy.” Még mindig így érzed?
– Dolgozni akartam, méghozzá a szó nemes értelmében, és azt éreztem, hogy itt jóval nagyobb feladatok várnak rám, mint Pesten. Sok értékes előadás születik ebben a színházban, nagyon jó rendezők járnak ide dolgozni, de ami nehéz – néha fájó –, hogy mégis kevesekhez jut el… Az itteni előadások, szerintem, sokkal formabontóbbak, mint más vidéki színházakban, sőt Budapesten is megállná a helyét szinte mindegyik.
|
| Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla |
 |
| Jelenet az előadásból |
|
Igazi kísérletező kedv jellemzi a színházat: a színészek és az igazgatóság részéről is. Szomorú, hogy ezt nem sokan látják... A legtöbb kolléga is csak akkor nézi meg az előadást, ha Budapestre visszük. Néha arra gondolok, hogy ha nem lenne a Vidéki színházak találkozója, vagy a Megyejárás a Nemzeti Színházban, akkor a fővárosi kritikusok és kollégák – tisztelet a kivételnek – hírét sem hallanák a munkáinknak… Kevés a figyelem – egymás iránt.
Ennek ellenére nagyon jól érzem magam. Olyan feladatokat bíznak rám, hogy egy szavam sem lehet. Egerben tényleg csak a színház van az életünkben, a nap huszonnégy órájában – ezért vagyok itt.
ganna
