Visky András szerint véletlenül keletkezett darab az Alkoholisták. „Egy alkoholista nővel készült interjú indította el, tehát, mondhatni, a szó köznapi értelemben egy újsághír. A beszélgetés elkészültekor Éva gyógyult alkoholistának számított, ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral és lepusztultságában is föl-fölcsillanó intelligenciával korábbi, tulajdonképpen általa is bizonyos révülettel szemlélt életére. Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárázásval, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak. Egy Antigoné, aki a világot egy temetetlen holttest fölmutatásával teszi próbára. Éva viszont saját temetetlen holttestét cipeli közöttünk, az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül, mint aki a legnagyobb tétet képes kockára tenni, magából semmit vissza nem tartva.

Éva „reális” élete tipikusan kisvárosi történet: gyermeke meghal – nem tudjuk, miként, a darab szándékosan nyitva is hagyja a kérdést. Abortusz? Gyermekhalál? Mindegy, ő maga gyilkosként él a világban. Hova kerül, akit megölünk? Kinek az életetét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk „élő” holttestet?

… Könnyen lehet, hogy a színház talán az egyetlen helye a kultúrának, ahol anélkül, hogy obskúrus vallási elköteleződés gyanújába esnénk, föltehetjük magunknak a kérdést: vajon megváltozhat-e, átalakulhat-e egy ember élete?”

(részlet a szerző leveléből)