Hitkeresés és akasztófahumor, angyaljárás és kocsmalíra. „Két világ, a látható és a láthatatlan, a színház két világa párhuzamosan egymás mellett” – ez jellemzi majd az előadást, amelyet eddig még nem mutattak be Magyarországon. Az ősbemutatót a közönség 2009. február 6-tól láthatja, amelyben Nádasy Erika, Hüse Csaba, Ivády Erika, Venczel Valentin játszik
|
Az egész családnak meghitt szórakozást nyújtó a Diótörő című táncos mesejátékot január 6, 7,8,9-én ismét láthatják a színházban, Barta Dóra, Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész rendezésében. táncművész, érdemes művész rendezte.
|
A Fekete Péter című operett örökzöld slágereivel búcsúztatja az óévet a Gárdonyi Géza Színház december 31-én este 6 órától. Ha felejthetetlen élményre vágyik, váltson jegyet az előadásra és legyen a vendégünk egy pohár pezsgőre az előadás szünetében!
|
Bővíti tagozatait az egri Gárdonyi Géza Színház. Csizmadia Tibor igazgató-főrendező, a tagozat vezetője, Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész, valamint Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke ezt pénteken este, a Diótörő című zenés táncjáték díszelőadásán jelentette be a közönségnek.
|
Elkezdődtek Visky András: Az alkoholisták című drámájának próbái a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán.
|