- Az Antigoné-Kreón konfliktust ma is mindenki ismeri, ám a kardalok mitológiai utalásai már távoliak. A régmúlt időkben a nézők életének része volt a mitológia, úgy ismerték, ahogyan mi a slágereket. Az előadás érdekessége, hogy újra írattam a kórus szövegét, így nagyon maiak lettek. Szophoklész szerzőtársa lett Vörös István és Szirtes Edina Mókus, s egy mai zenés darab született a kötelező olvasmányból – mondja Kováts Kriszta, rendező.

Az előadás felidézi azt is, hogyan játszhattak kétezer-ötszáz éve: követjük az antik görög színjátszás hagyományait, de modern formában. Három színész játszik kilenc szerepet, álarcban. Nők férfi és férfiak női szerepet vegyesen. A kötél visszatérő motívum: Antigoné a derekáról levett kötélre köti fel magát. Ez nemcsak a ruhákon jelenik meg, de a kötél jelenti a díszletet a kötélből font karikákkal együtt.

- Mennyire ismerhetünk magunkra ebben a tükörben?

- A görög tragédia szereplői követik sorsukat. Nem tudnak rajta változtatni, de nem az eleve elrendelés okán, hanem mert sorsuk cselekedeteik következménye.

A darab arra hív, hogy nézzünk bele együtt az Antigoné-tükörbe. Ebben a tükörben magunkat látjuk; Antigonét és Kreónt, Iszménét, Haimónt és a többieket. Így vagy úgy, a sorsuk minket is állásfoglalásra kényszerít; mi melyikük szerepét válasszuk ebben a helyzetben? Vagy csak kívülről nézzük, mint a nézők a színházban...?