Vörösmarty Mihály tündérmeséjét a prózai és a tánctagozat együttes munkája varázsolja színpadra. A koreográfia Topolánszky Tamás, a díszlet Mira János, a jelmez Rátkai Erzsébet munkája.
– Olyan lehetőségeket kínál a mű, olyan képi megoldásokat követel, hogy a mozgásszínház, a tánc nyelvén is érdemes megjeleníteni – mondta Beke Sándor. – Vörösmarty azt írja, „történik a pogány kúnok idejében”, s az előadás zeneszerzőivel, Bonyár Judittal és Hűvösvölgyi Péterrel mi azokat a melódiákat kerestük, amelyek részben visszaadhatják e világot. Ha azt mondom, Maeterlinck Kék madara a boldogságkeresésről szól, akkor ez a Csongor és Tündére hatványozottan, még összetettebben igaz. Csongor az égi szépet kutatva – ahogy mi is az életben – felteszi a kérdést: mi az, ami boldoggá tehet. Útja során belebotlik a Tudósba, a Kalmárba és a Fejedelembe.
Utóbbi a minden szegletet legyűrő hatalom birtokosa, a másik zsebében ott a fél világ kincse, míg előbbié a tudomány minden titka. Ám kiderül: ők a legboldogtalanabbak. Ettől velőtrázóbb találkozás ritkán van ilyen költői szinten. A lényeg azonban az, hogy Csongort nem akasztják meg a nehézségek, az Égig érő fa tetejéig megy Tündéért, hogy létrejöjjön a földi találkozás, amiért érdemes volt megtenni az utat.
A Csongort alakító Ozsgyáni Mihály úgy fogalmazott: komplex előadás lesz, amelyben nagyon izgalmas a tánc és a próza találkozása.
– Ez az első klasszikus szerepem a pályám során. Számomra különleges a mű, nagyon élvezem, hogy ilyen lírai szöveggel foglalkozhatok, és hogy megfejthetem, értelmezhetem. Külön kihívás a verses szöveget természetességgel elmondani. Az embert mindig az foglalkoztatja, vajon mitől lesz ő boldog? Felgyorsult, felszínes világban élünk. Éppen ezért feladatunk elővenni és újrafogalmazni Vörösmarty művét. Ha körbenézünk, boldogtalan, kiábrándult emberek vesznek bennünket körül. Nagyon sok Csongorral találkozunk. Akik – mint ahogy a műben is – a szerelemtől várják a boldogságot. E boldogságkeresés az előadás fő gondolata.