Blaskó Balázs színidirektor és Bal József rendező meghívására Adamis Anna, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical versszövegírója is kitüntette jelenlétével színházunk október 4-i premierjét.
Tavaly először rendezett Stúdiószínházi Táncfesztivált a GGTánc Eger - a hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvénysorozat illeszkedik a város kulturális koncepciójához. A színház tánctagozata idén is a legjobb együtteseket hívja Egerbe október 16 és 20 között.
Több programmal is ünnepli a Magyar Dráma Napját a Gárdonyi Géza Színház. Szeptember 20-án és 21-én 10 órától nyílt próbák várják az érdeklődőket: betekinthetnek a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, és A fény éjszakája című dráma próbáiba.
Elkezdődtek a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról próbái az egri színpadon. Az előadás főszereplője Szívós Győző, Eszter szerepét Trokán Anna játssza, a rendezője Bal József. A népszerű musicalt október 4-én mutatja be a Gárdonyi Géza Színház.
Folytatódik a Gárdonyi Géza Színház „Játsszunk színházat” című programjának nyári tábora. Augusztus 26-30 között negyven diák vehet részt ingyenesen a kézműves-, a tánc- és drámafoglalkozásokon.
A közelmúlt nihilista, pesszimizmust sugárzó színházi történései csak még jobban megerősítettek abban a hitemben, hogy a ma színházának igenis meg kell próbálnia kiutat felmutatni, reményt adni.