Teltház volt a Költészet napján a Gárdonyi Géza Színházban, ezúttal 300 egri középiskolás ült a nézőtéren a teátrum Ádámok és Évák elnevezésű TÁMOP-programja keretében rendezett találkozón.
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje című mesejátéka elevenedik meg az egri színpadon április 6-tól a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciójában.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Az egri Gál Elemér regényét Beke Sándor és Pásztó András írta színpadra. A társulat március 18-án mutatja be a Héthavas gyermekei című regényes történetet Beke Sándor rendezésében.
Március 9-én este 7 órakor ebben az évadban utoljára látható Egerben a világhírű József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musical. Az idei évad egyik sikerelőadása Nagy Viktor rendezésében az Ószövetség történetét meséli el. Az előadás címszerepét Török Tamás játssza.