Négy alkotó, egy este – ezt kínálja a GG Tánc Eger új premierje. A Gárdonyi Géza Színház tánctagozata Táncfantáziák címmel mutatja be új estjét május 4-étől a stúdiószínpadon.
A következő évadban tűzi műsorra Magyar Elemér Keresd a nagypapát! című bűnügyi játékát a Gárdonyi Géza Színház, de a társulat már elkezdte a próbákat.
Mit tesz egy férfi, ha azt hallja, hogy a szomszéd szobában mást ölel szerelme? Mit tesz a nő, ha megtudja, hogy a férfi megtudta? Mit tesz ilyen helyzetben két színpadi szerző? A választ – s a kérdéseket – Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékában kell keresni. A darabot pénteken mutatja be társulatunk.
Molnár Ferenc 1926-ban írta a Játék a kastélyban című vígjátékát, ennek a darabnak is köszönhető, hogy kora legnépszerűbb színpadi szerzőjének tartják. Az egri színpadon április 20-tól látható az előadás, Blaskó Balázs rendezésében.
Egész estés műsorral ünnepli a Tánc Világnapját a GG Tánc Eger, a Gárdonyi Géza Színház Tánctagozata. A legjobb hazai és egri együttesek közül kétszázan táncolnak majd az egri színház színpadán április 29-én 17 órától.
Idén is megemlékezik a Költészet Napjáról társulatunk. József Attila születésnapján, április 11-én délután 4 órától a stúdiószínpadon zenével és verssel ünnepelünk.
Április 3-án este 7 órától várja a közönséget az Agria Kabaré. A Gárdonyi Géza Színház legújabb kezdeményezéseként régi - új műfaj jelenik meg az egri színpadon.
Március 27-én van a Színházi Világnap. 1961 óta ünnepli a világ, ilyenkor valamennyi teátrumban üzenetet olvasnak fel, amely felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, hogy tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.