Elkezdte a munkát a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata. Liszt születésének 160. évforduló-ján a zeneszerző Les Préludes című szimfonikus költeményére készít táncjátékot Mészáros Máté, koreográfus. A GGTánc Eger társulatának ez lesz az első önálló produkciója. A közönség december 2-án láthatja.
Szombaton először rendeztek jótékonysági Lecsófesztivált Felnémeten. Több mint harminc csapat –köztük az egri társulat tagjai is- összemérték főzőtudásukat.
Új arculattal, grafikával jelentkezik szeptember 1-től a Gárdonyi Géza Színház honlapja. A társulat oldala a színház vezetésének szándékai szerint amellett, hogy naprakész információkkal látja el a közönséget, még átláthatóbb lesz.
Új arculattal, grafikával jelentkezik szeptember 1-től a Gárdonyi Géza Színház honlapja. Blaskó Balázs, igazgató azt szeretné, ha a társulat oldala még átláthatóbb lenne és naprakész információkkal látná el a közönséget.
A történelmi musical a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójára emlékezve kíséri végig Rákóczi Ferenc életét a szabadságharc alatt, amellyel méltánytalanul keveset foglalkozik a magyar színházirodalom. Bemutatja a nagyhatalmak kegyetlen és kérlelhetetlen taktikázását, akik egy nemzet sorsával játszottak, hideg fejjel, kíméletlenül, saját érdekük szerint.
Későbbi időpontra tolódik a hétvégére tervezett JátszóTér Nemzetközi Színházi Fesztivál esztergomi és egri programsorozata. Az elhúzódó európai uniós támogatási döntés miatt előreláthatólag novemberben rendezi meg a Gárdonyi Géza Színház a találkozót.
Évad végéig biztosított a színház működése, januártól azonban valószínűsíthetően más szervezeti formában – hangzott el a Gárdonyi Géza Színház évadnyitó társulati ülésén. Stabil az anyagi helyzet, a közönség pedig bizalmat szavazott, hiszen a tavalyi júliusihoz képest idén megkétszereződött a bérletvásárlási kedv.
Amióta a nyolcvanas évektől újra önálló társulata van Egernek, a város közönsége hálás szívvel támogatja a színházat. Ez a szeretet abban is megnyilvánul, hogy idén idáig dupla annyi bérletet váltottak, mint tavaly ilyenkor.