Az évadnyitó társulati ülést augusztus 27-én tartják, a színház történetét magába foglalva, prózai és énekes műsorszámokon keresztül újra megjelennek a színpadon a társulat volt, valamint jelenlegi tagjai
Harmincadik évadját ünnepli idén az Agria Játékok, amely előadásaival 1975 óta jelent idegenforgalmi vonzerőt. Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is három helyszínen: az Érsekkertben, a Kis Dobó téren, valamint a Líceum udvarán várja barátait az egri Gárdonyi Géza Színház.
Egerben június 4-én este 7 órától vendégszerepelnek. A darab egyik főszerepét Sinkó László elfoglaltsága miatt Csendes László alakítja az egri színpadon.