110 éves az egri színház 10/10.
1945 – a város állandó színtársulat létesítésére kér engedélyt, de ez csak tíz évvel később valósult meg, az 1955/56-os évadtól. Az igazgató Ruttkay Ottó lett. A megnyitóig korszerűsítették, felújították a színházat. bővítették a művészek öltözőit és mosdóhelyiségeit, korszerűsítették a világítási berendezést, színváltós reflektorokkal.
1955. október 23-án Gárdonyi Géza előjátéka (ugyanaz a "Dobó István szelleme", mint amelyet 1904. augusztus 20-án bemutattak) után Gárdonyi: Annuska című darabját láthatta a közönség. Az épület ekkor vette fel az író nevét.
1955 - még "névtelenül".
1959
1960
Harmadik bemutatóját a minap tartotta, s amikor ott jártunk, már a negyedikre, Gorkij Ellenségek című drámájára készült a Gárdonyi Géza Színház. Ez a szezonja változatosabbnak s vonzóbbnak ígérkezik, mint amilyen a tavalyi volt. Az elmúlt évadot – amint Szőllősi Gyula igazgató elmondotta – átmeneti évnek szánták, hogy a színház kijuthasson abból a gazdasági és szervezeti kátyúból, amelybe korábban került. Tavaly a társulat zöme kicserélődött, az új színészeknek össze kellett szokniuk, együttessé kellett kovácsolódniuk: ezért az elmúlt szezon csaknem teljesen „utánjátszó” jellege. Csak másutt már bevált, sikeres darabokat játszottak.
Az évadnyitó Érdekházasság majd a Warrenné mestersége után most aNyugtalan boldogság szerepel a játékrenden; a sokoldalú – színésznek, koreográfusnak, rendezőnek egyaránt tehetséges – Gyuricza Ottórendezésében. Miljutyin operettje szövegének zömét a tíz esztendővel ezelőtt játszott változat teszi, s ez nem válik éppen előnyére az egyébként gondos, szép, bár kevés humorú előadásnak. Karácsonyi Magda (Natasa),Benkő Béla (Balasov) és Stefanik Irén (Tánya) mellett rokonszenves képességeket mutat a Burmakot aqakító Dánffy Sándor. A kis zenekar igen jól szól, ez nagyrészt a vezénylő Gyulai Gaál Ferenc érdeme.
Mire készül a színház az Ellenségek után? Bemutatják a Hawai rózsája címűÁbrahám Pál operettet. (E darabbal kapcsolatos dramaturgiai munkát a Nemzeti Színház dramaturgiájának segítségével végzik el. A Nemzeti Színház egyébként díszlettel és ruhákkal, tanácsokkal és kritikával is kedvére jár az egrieknek.) Sor kerül az Aranyemberre, Schiller Don Carlosára, Az instruktor házassága című új német zenés vígjátékra, a Nem vagyok azonos című csehszlovák szatírára; Garcia Lorca „erotikus hallelujá”-ját, a Don Perlimplint a Csodálatos vargánéval egy műsorban mutatják be. A tervben szerepel az Urhatnám polgár, a Kormos ég és a Denevér is.
A Gárdonyi Géza Színház táján immár nem hallani klikkezésről; megvannak a jó munka feltételei. Nő a közönség érdeklődése is: 2100 a bérlők száma!A tanács minden segítséget megad, rövidesen festő- és asztalosműhely, valamint díszlettár épül. Az évad végén pedig megkezdik a színház átépítését: kibővítik a színpadot s a vele kapcsolatos helyiségeket, majd tágas előcsarnokot építenek.
1961-64 között lebontották az épületet, csak a színpadát és oldalfalait tartották meg.
1962
Együttesünk munkájára az elmúlt szezonban rendkívül zavaróan hatott a költözködés – mondja Szőllősi Gyula. – A színház átépítése miatt ideiglenes helyiségben voltunk kénytelenek játszani. Kevesebb volt az igazán jó előadás. Mégsem mondhatjuk az egész évadunkat sikertelennek. Biztató jelnek tekintjük, hogy egyik legsikerültebb bemutatónk mai magyar író,Abody Béla „Nyomozás” című darabja volt. Sikeres volt Sartre „Tisztességtudó utcalány”-a, Merimée egyfelvonásosa, A művésznő hintajaés Ábrahám Pál operettje, a Bál a Savoyban.
- Milyen változások várhatók az új szezonban?
- Ebben az esztendőben már az új színház együttese játszik, bár az épület még csak a jövő augusztusra készül el. Kezdem a nagyon jelentős személyi változásokon: Horváth Jenő lett a színház vezető rendezője. Vele közösen hoztuk létre a változásokat és az új műsortervet. Színészi állományunk olyan ismert, tehetséges színészekkel erősödött, mint Spányik Éva, Szabó Ottó, Lehoczky Éva, Petőházi Miklós és Daridai Róbert. Három főiskolás is hozzánk szerződött: Mendelényi Vilmos, Lengyel László és Dávid Ági.Félállásban nálunk szerepel Bicskey Károly, Fogarassy Mária és Olsavszky Éva. Ezek a változások lehetővé tették, hogy az új műsortervünkben szereplő darabok színvonalasan kerüljenek színpadra.
- Mik a műsorterv érdekességei?
- Négy ősbemutatót tartunk. Salacrou drámája, a „Máglyák Firenzében”nyitja meg a sort. Ez a XV. században játszódó mű áttételesen sokat mond a ma emberének is. Szó van arról, hogy a szerző ellátogat hazánkba és jelen lesz a szeptember 28-i bemutatón. Felfrissített színészgárdánk tette lehetővé, hogy bemutassuk Szophoklész Antigoné-ját, Schiller drámáját, aDon Carlos-t és Csehov színművét, a Három nővér-t. Készülünk egy mai magyar szerző művének ősbemutatójára is, de éppen az előkészületek miatt erről még nem tudok konkréten beszélni. Műsortervünkben szerepel még a Koldusopera, Gáspár Margit „Hamletnek nincs igaza” című darabja ésBlazek cseh szerző „Viharos karácsonyéj” című műve.
- Mi képviseli a zenés műfajt?
- Arról sem feldkeztünk meg. Felsorolom azokat a műveket, amelyeknek bemutatását már eldöntöttük: Huszka: Gül baba, Kálmán: Bajadér, Strauss: Egy éj Velencében.
Mányoki László középület-tervező főmérnök és munkatársa, Szutor János kap tervei alapján új színház született. Növelték a férőhelyek számát, az épület homlokzatát üvegfallal határolt előcsarnokkal vették körül.
Az önálló társulat 1966-ig működött, majd összevonták a Miskolci Nemzeti Színházzal.
Az 1967-ben saját maga készítette fotót az akkori műszaki csapatról Mikó Jenőtől kaptam. A Dunaparti randevú című zenés vígjáték díszletében balról jobbra ülnek Domboróczki István díszítő, Cseh Vince világosító, Szatmári István színpadmester, előtte Kanalas Lászlóné ügyelő, az álló sorban Boda András világosító, Nagy Béla és Borbás László díszítők.
1985-ben megszüntették az összevonást. Január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal, Szikora János vezetésével. De a színházakban két naptári évet érintő évadokban gondolkodnak, tehát ennek az évnek az első fele egy (bár csonka) évad volt. Ha innen számolunk, akkor a 2012/13-as volt a 29. évad az összevonás megszűnte után. Ezt a számot választottam e 2012-ben indult sorozat főcímének.
1985/86 – az első teljes évad Szikora János igazgatósága alatt.
1986/87- Gali László a direktor – de még mindig csak befogadó színház.
1987/88 – Már önálló társulat, de még vannak befogadott produkciók is. Innen kezdve a számolást, a 2012/13-as a 26. évad volt.
1988/89 – az első teljes önálló évad. A számolást innen kezdve mondhatjuk, hogy a 2012-13-as évad volt a 25.
A színház 100 éves jubileumára kiadott képeslap
Amikor 2012-ben elkezdtem a „huszonkilenc...” című színháztörténeti sorozatot, a bevezető részt így zártam: „Hajdanán, a vándorszínészet korában egy-egy játszási helyre megérkezvén a színi direktorok magukat és társulatukat a közönség kegyes pártfogásába ajánlották. Én is ezt teszem ezzel a sorozattal.” Most, amikor hamarosan elkezdődik a „huszonkilenc...” harmadik évada, csak ezt ismételhetem...