Arthur Miller: Két hétfő emléke
Szíki Károly, Győrvári János, Szatmári György
1988.03.11.
Magas, fekete falaktól körülvett, elhanyagolt műhely. Kintről, a maszatos üvegen csak tompítottan jutnak be a fények és a zajok. Gépalkatrészek, csomagolópapírok, nyomtatványok hevernek mindenfelé. Ebben a reménytelenül sötét katlanban pereg Arthur Miller: Két hétfő emléke című darabjának cselekménye. A neves amerikai szerző egyfelvonásosát március 11-én, pénteken este mutatja be az egri Gárdonyi Géza színház társulata a stúdiószínpadi sorozatban.
Teljesen felborul ezúttal a megszokott rend: a nagyszínpadot a nézőtér felé lezárták és a nézők maguk is a játéktérben, a díszletek közt foglalnak helyet. (Az első sorban például valódi alkatrészes ládákra kell letelepedni.) Ezért ezúttal a színház hátsó bejáratánál várják a közönséget a jegyszedők.
A darab rendezője, Szabó Ágnes öt évet dolgozott Erdélyben, a szatmári Északi Színházban, illetve vendégként Kolozsvárott. Tavaly ősszel települt át Magyarországra és a fiatal társulathoz csatlakozott.
- Nehezítette-e a rendezői munkát ez a szokatlan színpadi megoldás? – kérdeztük az egyik próba után.
- A nézők nagyon közel vannak a színészekhez, ezt a körülményt mindenképpen figyelembe kell venni – válaszolta. – A harsányság, a gesztusok és a hangerő eltúlzása, ami egyébként a távolság áthidalásához gyakran szükséges, itt zavaró lenne, sokkal hatásosabb a visszafogott játékstílus. Ugyanakkor a veszekedések, dühkitörések időnkénti fortissimói így még hangsúlyosabbá válnak.
- Gyakran mondogatjuk, hogy a színház jelen idejű művészet. Mik azok a vonások, amelyeket Ön ebben az 1954-ben, Amerikában íródott drámában ma, Magyarországon időszerűnek érez?
- A mű lényegében arról szól, hogy az ember taposómalomban él. Ha nincs ereje, kitartása és főleg hite hozzá, hogy kitörjön az elszűkítő környezetből, az egymásra zuhanó napok monoton robotjából, ha nem képes a maga teljességében élni az életet, megszűnik lélekben létezni. A megállíthatatlanul szállongó porban nap-nap után megjelenő emberek különféle stratégiákkal próbálkoznak. Ám útjuk többnyire alkoholizmusba, önmegtagadásba, leépülésbe torkollik… Ez a darab úgy figyelmeztet a hit és az akarat fontosságára, hogy a hiánya nyomában járó pusztulást mutatja meg. Ettől válik megrázóvá, de meggyőzővé is. Ma, amikor különböző okok miatt egyre jobban tejed a pesszimizmus, a passzív belenyugvás, e gondolatok aktualitása, fontossága tagadhatatlan.
- A főhősnek, Bertnek mégis sikerül kitörnie ebből az ördögi körből…
- Ő tulajdonképpen maga az író. Miller valóban dolgozott két évet egy hasonló helyen, mielőtt egyetemre ment volna és a legkedvesebb színművének tartotta a Két hétfő emlékét, nyilván önéletrajzi vonatkozásai miatt is. Bertben, aki szabad perceiben a Háború és békét olvassa, mindvégig él a remény, hogy tanulni fog, és az a képesség is, hogy ne a könnyebb ellenállás felé haladjon. Ezért sikerül megszabadulnia a kilátástalan sorsok e gyűjtőhelyéről.
Miller ezt írta a darab születéséről: „Úgy éreztem, az emberi összetartozásnak még a fogalma is darabjaira hullott… Azt reméltem, hogy meghatározhatom önmagam előtt is a remény értékét, azt, hogy miért kell belekapaszkodni és azoknak a hősiességét, akik legalább tudják, hogyan viseljék el a reménytelenséget.”
Az előadás nem ígér felhőtlen szórakozást. Tükröt tart elénk, őszinte önvizsgálatra kényszerít. Erre a szembesülésre szükségünk van, hogy szembe tudjunk szállni azzal a bizonyos észrevétlenül szitáló szürke porral, mely nemcsak a Miller által megrajzolt és Menczel Róbert díszleteivel megjelenített színpadbéli műhelyben szitál megállíthatatlanul…
Koncz János
Az 1987//88-as évad előadásait a nézői visszaemlékezéseken túl bemutatásuk sorrendjében, a korabeli sajtó segítségével idézzük. Már olvashatták: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (27.rész), Nádas Péter: Takarítás (31.rész), Beumarchais: Figaro házassága (32.rész), Hašek - Aldobolyi Nagy - Szenes – Bodrogi: Charley nénje (33.rész), Svarc: Elvarázsolt testvérek (35.rész)
