2014. szeptember 15.
Fél életét Egerben, a Gárdonyi Géza Színháznál töltötte
 |
Éppen huszonöt esztendeje, 1989-ben szerződött Gali László hívására az egri Gárdonyi Géza Színházba Balogh András. Nem színésznek készült, mégis így lett boldog.
– Gyermekkori álom volt a színészet?
– Olyannyira nem, hogy géplakatosnak tanultam. Tizenhat évesen az osztályfőnököm, Skultéti Jánosné javasolta, hogy próbáljam meg a színészmesterséget, így kerültem a Jankovits Jenő vezette Gyöngyösi Játékszínbe. Pontosabban csak véletlenül, hiszen akkoriban működött egy gyermekszínjátszó csoport is, de én rossz helyre kopogtattam be. Ott ragadtam, a csapat legfiatalabb tagjaként, igazi családias légkörben, ami nagyon fontos volt számomra. Sokat köszönhetek édesanyámnak, aki sok munkával, egyedül nevelt fel hatunkat a testvéreimmel. Végül aztán Jenő bácsi javasolta, hogy felvételizzek a főiskolára. S bár oda akkor nem vettek fel, a Bodnár Gábor vezette Nemzeti Színház Stúdiójába igen. Nagyszerű évek voltak, kiváló egyéniségekkel, igazi színészlegendákkal állhattam egy színpadon. Harmadévesen aztán szerződést ajánlottak Debrecenbe, azzal kitétellel, ha nem vesznek fel a főiskolára. De felvettek, méghozzá Szirtes Tamás osztályába, olyan társakkal, mint Schnell Ádám, Kökényessy Ági, Györgyi Anna, László Zsolt, Horváth Lajos Ottó... Fantasztikus csapat volt...
– A főváros után miért Egert választotta?
– Mehettem volna Miskolcra vagy Pécsre, utóbbi helyre már majdnem aláírtam a szerződést. Gali László, az egri teátrum akkori igazgatója azonban látta a vizsgadarabomat, amely a Vízkereszt, vagy amit akartok volt, s azt mondta: „Egerbe jössz”. Persze, sokat számított az is, hogy gyöngyösiként szinte hazakerültem.
– Milyen volt az elmúlt negyed évszázad?
– Nehéz összefoglalni, hiszen volt ilyen is, olyan is. Van időszak, amit szívesen elfelejtenék. Csizmadia Tibor vezetése alatt kevesebbet játszottam, sajnálom, hogy jó szerepek mentek el mellettem. Ekkor ment el a feleségem is... Most azonban újra pótszékes teltházzal játszik az egri színház, jól érzem magam, két éve a kollégák az évad művészének választottak, ami nagyon boldoggá tett.
– S időközben megszaporodtak a filmes felkérések is...
– Érdekes módon az említett tíz esztendő alatt történt mindez. A sorból ki kell emelni Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjét, amely elnyerte a 40. Magyar Filmszemle fődíját, az Aranyorsót. Aztán ott volt Dohány figurája Bergendy Péter filmjében, A vizsgában, amelyben Kulka Jánossal és Scherer Péterrel játszhattam együtt, a Csukás István műve alapján készült Berosált a rezesbanda, vagy nem is olyan régen az Isteni műszak. Érdekes, ezek a forgatások egyszerre nehezebbek és könnyebbek a munka szempontjából. A színpadon ott a távolság a nézőktől, amit le kell küzdeni, míg a filmben a kevesebb néha több. Végső soron azonban ugyanolyan az egész: őszintének kell lenni.
– Hogyan lett színjátszócsoport(ok) vezetője?
– Még ’91-ben kért meg Jankovits Jenő, hogy csináljunk egy ifjúsági csoportot, így jött létre a Stúdió..., vagy amit akartok. Először hatvanan jelentkeztek, végül 24-en maradtak. Lelkes, összetartó csapat volt, így történhetett, hogy együtt maradt a társaság. Nagyon szép sikereink voltak, teltházas előadások, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Kolumbusz, az Egyszer egy cigánylány, hogy csak néhányat említsek. Érdekes, de éppen tíz évvel később, az akkori Megyei Művelődési Központból kerestek meg hasonló felkéréssel, így alakult meg a máig sikerrel működő Adáshiba színjátszó csoport – a nevet mindkét esetben maguk a tagok választották. Számos remek előadással büszkélkedhetünk, legutóbbi bemutatónk a Charley nénje volt. Jó látni egy fiatalt, aki bejön, alig mer megszólalni, aztán eltelik négy-öt hónap, és egészen másképp mozog a világban. Jó érzéssel nézem a színjátszóimat, akik közül sokan, ha nem is színházban dolgoznak, de körülötte.
– Mire a legbüszkébb az életben?
– Kétségkívül ikerlányaimra, Bogira és Borira, most már mindketten főiskolán tanulnak. Azt mondhatom, teljes az életem, de nagyon hiányzik a feleségem, aki valóban életem párja volt. Miután elment – lassan már kilenc éve –, meg kellett tanulnom főzni, s jobban odafigyelni a gyerekekre. Sajnos, csak ilyenkor jön rá az ember, mennyi mindent vállal egy édesanya.
– Mi jut eszébe az egri színházról?
– Sok minden... Legalább 250 szerepet játszottam itt, kisebbet-nagyobbat egyaránt. Kiemelném A padlást, amelyben tizenkét évig voltam a Rádiós, ma pedig már a Témüllert alakítom. Annak idején kicsit irigyeltem is Balázstól (Blaskó Balázs – A szerk.) a figurát, mert míg Rádit szerette a közönség, addig a házfelügyelőnek tapsoltak, s igazam lett! Úgy érzem, nem tudtak beskatulyázni. Persze, 25 év után megfordul az ember fejében, hogy „mi lett volna ha”, de nem sopánkodom, sőt. Az új évadban egyszerre két darabban is játszom, Az öreg hölgy látogatásában, illetve a Görgeyben egy igazán remek szerepet Blaskó Péter oldalán. Jól érzem magam, büszke vagyok a kollégákra és arra, hogy az egri közönség visszatalált hozzánk. Az egri színházat azért szeretem, mert olyan élményt ad a nézőnek, hogy arra a néhány órára, míg az előadás tart, elfelejtheti a világot. Életem felét itt töltöttem, remélem, a hátralévő esztendőket is itt fogom.
Névjegy:
Név: Balogh András, színművész
Született: Túrkeve, 1962.03.06.
Iskolái: 214. sz. Szakmunkásképző Intézet, Nemzeti Színház Stúdió, Színház és Filmművészeti Főiskola
Munkahely: Gárdonyi Géza Színház, immár 25 esztendeje
Legkedvesebb előadásai: A padlás, Vízkereszt, vagy amit akartok, illetve a közelmúltból a Buborékok
Szép emlékű vendégjáték: A doktor úr a Körúti Színházban, Koltai Róberttel, Eger kis csillagai
Hobbi: szabadidejében is színházzal foglalkozik, színjátszóival próbál
Amire igazán büszke: lányaira, s arra, hogy volt egy fantasztikus felesége
Elismerése: az egri színházi dolgozóinak szavazata alapján az évad művésze (2012)
– Olyannyira nem, hogy géplakatosnak tanultam. Tizenhat évesen az osztályfőnököm, Skultéti Jánosné javasolta, hogy próbáljam meg a színészmesterséget, így kerültem a Jankovits Jenő vezette Gyöngyösi Játékszínbe. Pontosabban csak véletlenül, hiszen akkoriban működött egy gyermekszínjátszó csoport is, de én rossz helyre kopogtattam be. Ott ragadtam, a csapat legfiatalabb tagjaként, igazi családias légkörben, ami nagyon fontos volt számomra. Sokat köszönhetek édesanyámnak, aki sok munkával, egyedül nevelt fel hatunkat a testvéreimmel. Végül aztán Jenő bácsi javasolta, hogy felvételizzek a főiskolára. S bár oda akkor nem vettek fel, a Bodnár Gábor vezette Nemzeti Színház Stúdiójába igen. Nagyszerű évek voltak, kiváló egyéniségekkel, igazi színészlegendákkal állhattam egy színpadon. Harmadévesen aztán szerződést ajánlottak Debrecenbe, azzal kitétellel, ha nem vesznek fel a főiskolára. De felvettek, méghozzá Szirtes Tamás osztályába, olyan társakkal, mint Schnell Ádám, Kökényessy Ági, Györgyi Anna, László Zsolt, Horváth Lajos Ottó... Fantasztikus csapat volt...
– A főváros után miért Egert választotta?
– Mehettem volna Miskolcra vagy Pécsre, utóbbi helyre már majdnem aláírtam a szerződést. Gali László, az egri teátrum akkori igazgatója azonban látta a vizsgadarabomat, amely a Vízkereszt, vagy amit akartok volt, s azt mondta: „Egerbe jössz”. Persze, sokat számított az is, hogy gyöngyösiként szinte hazakerültem.
– Milyen volt az elmúlt negyed évszázad?
– Nehéz összefoglalni, hiszen volt ilyen is, olyan is. Van időszak, amit szívesen elfelejtenék. Csizmadia Tibor vezetése alatt kevesebbet játszottam, sajnálom, hogy jó szerepek mentek el mellettem. Ekkor ment el a feleségem is... Most azonban újra pótszékes teltházzal játszik az egri színház, jól érzem magam, két éve a kollégák az évad művészének választottak, ami nagyon boldoggá tett.
– S időközben megszaporodtak a filmes felkérések is...
– Érdekes módon az említett tíz esztendő alatt történt mindez. A sorból ki kell emelni Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjét, amely elnyerte a 40. Magyar Filmszemle fődíját, az Aranyorsót. Aztán ott volt Dohány figurája Bergendy Péter filmjében, A vizsgában, amelyben Kulka Jánossal és Scherer Péterrel játszhattam együtt, a Csukás István műve alapján készült Berosált a rezesbanda, vagy nem is olyan régen az Isteni műszak. Érdekes, ezek a forgatások egyszerre nehezebbek és könnyebbek a munka szempontjából. A színpadon ott a távolság a nézőktől, amit le kell küzdeni, míg a filmben a kevesebb néha több. Végső soron azonban ugyanolyan az egész: őszintének kell lenni.
– Hogyan lett színjátszócsoport(ok) vezetője?
– Még ’91-ben kért meg Jankovits Jenő, hogy csináljunk egy ifjúsági csoportot, így jött létre a Stúdió..., vagy amit akartok. Először hatvanan jelentkeztek, végül 24-en maradtak. Lelkes, összetartó csapat volt, így történhetett, hogy együtt maradt a társaság. Nagyon szép sikereink voltak, teltházas előadások, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Kolumbusz, az Egyszer egy cigánylány, hogy csak néhányat említsek. Érdekes, de éppen tíz évvel később, az akkori Megyei Művelődési Központból kerestek meg hasonló felkéréssel, így alakult meg a máig sikerrel működő Adáshiba színjátszó csoport – a nevet mindkét esetben maguk a tagok választották. Számos remek előadással büszkélkedhetünk, legutóbbi bemutatónk a Charley nénje volt. Jó látni egy fiatalt, aki bejön, alig mer megszólalni, aztán eltelik négy-öt hónap, és egészen másképp mozog a világban. Jó érzéssel nézem a színjátszóimat, akik közül sokan, ha nem is színházban dolgoznak, de körülötte.
– Mire a legbüszkébb az életben?
– Kétségkívül ikerlányaimra, Bogira és Borira, most már mindketten főiskolán tanulnak. Azt mondhatom, teljes az életem, de nagyon hiányzik a feleségem, aki valóban életem párja volt. Miután elment – lassan már kilenc éve –, meg kellett tanulnom főzni, s jobban odafigyelni a gyerekekre. Sajnos, csak ilyenkor jön rá az ember, mennyi mindent vállal egy édesanya.
– Mi jut eszébe az egri színházról?
– Sok minden... Legalább 250 szerepet játszottam itt, kisebbet-nagyobbat egyaránt. Kiemelném A padlást, amelyben tizenkét évig voltam a Rádiós, ma pedig már a Témüllert alakítom. Annak idején kicsit irigyeltem is Balázstól (Blaskó Balázs – A szerk.) a figurát, mert míg Rádit szerette a közönség, addig a házfelügyelőnek tapsoltak, s igazam lett! Úgy érzem, nem tudtak beskatulyázni. Persze, 25 év után megfordul az ember fejében, hogy „mi lett volna ha”, de nem sopánkodom, sőt. Az új évadban egyszerre két darabban is játszom, Az öreg hölgy látogatásában, illetve a Görgeyben egy igazán remek szerepet Blaskó Péter oldalán. Jól érzem magam, büszke vagyok a kollégákra és arra, hogy az egri közönség visszatalált hozzánk. Az egri színházat azért szeretem, mert olyan élményt ad a nézőnek, hogy arra a néhány órára, míg az előadás tart, elfelejtheti a világot. Életem felét itt töltöttem, remélem, a hátralévő esztendőket is itt fogom.
Névjegy:
Név: Balogh András, színművész
Született: Túrkeve, 1962.03.06.
Iskolái: 214. sz. Szakmunkásképző Intézet, Nemzeti Színház Stúdió, Színház és Filmművészeti Főiskola
Munkahely: Gárdonyi Géza Színház, immár 25 esztendeje
Legkedvesebb előadásai: A padlás, Vízkereszt, vagy amit akartok, illetve a közelmúltból a Buborékok
Szép emlékű vendégjáték: A doktor úr a Körúti Színházban, Koltai Róberttel, Eger kis csillagai
Hobbi: szabadidejében is színházzal foglalkozik, színjátszóival próbál
Amire igazán büszke: lányaira, s arra, hogy volt egy fantasztikus felesége
Elismerése: az egri színházi dolgozóinak szavazata alapján az évad művésze (2012)
Pócsik Attila
Forrás: Heves Megyei Hírlap
