2012. szeptember 19.
Barcelonai gondolatok a tánctagozatnál
Csaknem egy hétig a norvég Ingve Groven és a spanyol Lydia Villa Grasa tartott tréningeket az egri táncművészeknek.
Lázas munka folyik a GG Tánc Eger Törvény ház úti próbatermében. Ez persze, nem újdonság a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatánál, hiszen ők már az évadnyitó előtt elkezdték a tréningeket. Másfajta kondícióra van itt szükség, ráadásul felújító próbákat is kellett tartani azért, hogy a „nyári szünet” végén Szarvason is sikerrel mutatkozzanak be a táncművészek. A múlt heti munka azonban mégis más volt, a laikus ezt már abból is észrevehette, hogy angolul instruálták a csapat tagjait.
Topolánszky Tamás tagozatvezető többször beszélt már arról, hisz abban, hogy az új impulzusok segítenek. A kéttagozatú egri teátrum kapcsán is kiemelte: nem dolgozhatnak elszeparálva, a művészeti ágaknak egymást kell erősíteniük. E gondolatmenetet követve ezért is hívott ismét vendégkoreográfusokat, hiszen ez minden esetben egyfajta felfrissülést jelent. Vendégoktatóként járt már Egerben mások mellett Grecsó Zoltán vagy az oszakai Reina Hyun. Most – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – csaknem egy hétig a norvég Ingve Groven és a spanyol Lydia Villa Grasa tartott tréningeket az egri táncművészeknek. Mindketten Barcelonából érkeztek, s jó barátságot ápolnak az egri tagozatvezetővel.
–Grácban ismerkedtünk meg 2003-ban, s három évadon át dolgoztunk együtt – meséli Lydia. – Mondhatom, nemcsak kollégaként, de barátként is tekintek Tamásra, s nagyon örültem a felkérésének. Kedves csapatot ismertem meg ebben a csodás kisvárosban, olyan fiatalokat akik nagy akarattal dolgoznak. Ez utóbbi – úgy hiszem – rendkívül fontos, hiszen egy tavaly alakult tagozatról van szó, s a korábbi tapasztalatom azt mutatja, a fiatalok hajlamosak kiengedni olykor, ők azonban nem veszítettek a munkakedvükből.
Hasonlóan szólt Ingve is, akit egy próba után csíptünk el. A norvég fiatalember úgy vágott neki a városnak, mintha évek óta itt élne, s nyoma sem látszott rajta annak, hogy az elmúlt órákat egy próbateremben töltötte. – Barcelonában egy egyetemen tanítok, s mivel a tanév csak októberben indult, igent mondhattam Tamás meghívására – mesélte.
– Ahogy ő, úgy én is hiszek abban, hogy a munka során új élmények kellenek, a változatosság a mi szakmánkban rendkívül hasznos. Egy-egy ilyen tréning során az ember nemcsak technikákat, vagy jó értelemben vett „trükköket” tanul, hanem új látásmóddal is megismerkedik. Az egri csapat rendkívül tehetséges, keményen dolgozni tudó és akaró fiatalokból áll. Egy ilyen kurzus így számomra egyszerre tekinthető könnyűnek és komoly kihívásnak. Előbbinek azért, mert jó olyanokkal együtt dolgozni, akik szeretnének tanulni, utóbbinak pedig azért, mert mindannyian más háttérrel rendelkeznek, mindegyiküket külön-külön meg kell ismerjem.
Az egyhetes tréningen tanultakat a jövőben remekül hasznosíthatják az egri táncművészek. Mint Topolánszky Tamás fogalmazott, az az iskola, amelyet Ingve és Lydia képviselnek egy, az itthonitól eltérő gondolkodást, más testkihasználást hoz a GG Tánc Eger életébe. – Nem lehet – és nem is kell – rangsorolni a szemléletek között, egyszerűen csak másfajta gondolkodásról van szó. Mivel a repertoárunk is széles skálán mozog, így rendkívül hasznosak ezek a kurzusok. Már elkezdődtek az évad első nagyszínpadi bemutatójának, a Csókos asszony című operettnek a próbái, de vár még ránk egyebek mellett az Óz, a nagy varázsló és persze, a Moulin Rouge is.

Pócsik Attila
Forrás: Heves Megyei Hírlap