 |
Lisztóczki Péterrel, az előadás táncos-komikusával (Ibolya Ede) beszélgettem.
Egerben még nem játszottam táncos-komikus szerepet, de évekkel ezelőtt Kassán, A régi nyár című operettben már igen.
Az 1991/92-es évadban jöttem ide. Előtte 2-3 évvel az Ördögölő Józsiás nyári, a várban megtartott előadásához néptánc együtteseket kértek fel és én néptáncos voltam. Amikor később olvastam a felhívást, hogy színészképző stúdió indul, szívesen emlékeztem vissza erre a „színházi múltra”, s jelentkeztem. Hármunkat vettek fel, Szél Anikót, Szőke Andreát és engem. Gali László és Beke Sándor ideje alatt elég szép szerepeket játszottam. Szívesen gondolok vissza a Szegvári rendezésekre. Szerettem vele dolgozni, nagy veszteség, hogy már nincs itt. A legmeghatározóbb előadás élményeim az ő nevéhez kötődnek, akár ha néztem, akár ha benne voltam. Lenyűgözött a darabválasztása és ahogyan megcsinálta, Hagyd a nagypapát, a Vőlegény, a Kakukkfészek…
Az elmúlt években nem voltam a legjobban foglalkoztatott színészek között. Nem örültem persze, de valahol természetes, ha egy másik direktornak más elképzelései vannak - tudomásul vettem.
Most a rendező, Moravetz Levente gondolt rám és Nánási Ágira, úgy látta, kettőnkben megvan a szükséges készség és jó párost alkotnánk. Hozzájárult talán ehhez az is, hogy különleges arcberendezésű, különleges karakterek vagyunk. Szeretek Ágival játszani és úgy érzem, egymásra találtunk. Nagyon jó munka volt a próbafolyamat. Nehéz, kemény munka, de élvezetes. A néptáncos múlt segített a táncos részekben, és van zenei készségem, némi hangom is.
Szeretem mindegyik dalt a darabban. Mind sláger. A Kár itt minden dumáért a legnehezebb, lendületes koreográfiájával, ami után alig kapunk levegőt, a takarásban lihegjük ki magunkat, de ha valóban igaz, hogy a nézőtérről az tűnik a legkönnyedebbnek, felszabadultabbnak, akkor azt mondom, jaj de jó!
Az nagyon nagy baj, hogy nincs élő zenekar. A műfaj kötelező tartozéka lenne! Sajnos a költségvetés egyszerűen nem engedte meg. Ez nagy szívfájdalmam.
Imádom az operettet. Nézni is, játszani is. És lehet színvonalasan csinálni! Nyilván vannak fanyalgók, akik előítélettel viseltetnek a műfaj iránt, de szerintem ez például egy tisztességesen megcsinált előadás. És sokféle megvalósítása lehet egy operettnek. Például Mohácsi János híres Csárdáskirálynője természetesen a megírt darabból dolgozott és elhangzott minden dal, mégis tejesen más, igazán emberi, kitűnő színházi előadás volt.
A Csókos asszony a bemutató óta talán már kicsit lazább lett. A premieren különösen izgulok, az egy különös, stresszes előadás, utána már kicsit lazul a dolog, ami lehet rossz is, de ez esetben az előadás feszes maradt. A közönségnek egyértelműen tetszik. Az egyik délutáni előadáson a négy gyermekem is megnézte, boldogan mutogattak: apa, apa!
Az írás eredetiben, fotókkal is illusztrálva a gardonyiszinhazblog.gportal.
