Filozófia vagy dráma? Az élet mindkettő. A filozófia nem más, mint felkészülés a halálra, élettörténetünk nagy misztériumára, s hogy ez éppen velünk esik meg, nagy dráma is egyben, annak minden kellékével, fő- és mellékszereplőjével. Antoine de Saint-Exupéry klasszikussá vált meséje sokak kedves olvasmánya lett és marad. Egri ősbemutatója zenés darab formájában ez év januárjában volt. Az eredeti szövegek Rónay György fordításában csengtek ismerősen, dalszövegeket Zalán Tibor írt, zenéjét pedig Andorka Péter szerezte, rendező Dávid Zsuzsa. A főszerepet László Bence játszotta, gyermeki kedvességgel, és fiatal kora ellenére komoly felkészültséggel, valódi sztárként. Szép arc, szép énekhang, harmonikus színpadi mozgás, mi egyéb kell még a sikerhez? Természetesen az előadó egyénisége, mely magával ragadó, és valósággal elbűvöli a közönséget.
A mesének komoly szimbolikus és filozofikus mondanivalója van, ám a zenés feldolgozás sokakat eltérít ennek végiggondolásától. Nem mindenki igényli a mélyenszántó gondolatokat, inkább gyönyörködni akar egy távoli világ egzotikus miliőjében. A szerzők azonban valódi együttgondolkodásra hívnak, mert enélkül felszínes maradna a műélvezet. Életünk során mindnyájan találkozunk uralkodókkal vagy uralgókkal (Vókó János), akik fölöttünk pöffeszkedve senkire nincsenek tekintettel. Megismerjük Hiú embertársainkat (Káli Gergely), akik saját frázisaikat ismételgetik, gyönyörködnek saját külsejükben, hangjukban, és önmaguk körül forognak egy kerge táncban, akár egy sebesen forgó törpebolygó. Iszákos embert (Baranyi Péter) is látni szép számmal, sajnos. A kis herceg még hozzá is kedvesen közelít, majd miután megtanulta ennek világát is, odébbáll. Az üzletember, akit mai mivoltában ismerünk csak igazán, Blaskó Balázs ragyogó alakításában, a lényegig lecsupaszítva tudatja velünk „életfilozófiáját”, mármint hogy ő mindent birtokolni akar. Tudjuk persze, hogy ez gyakran így van, de az arcunkba vágva mégis meghökkent, s nem tudni, inkább komikus vagy szánalmas felfogásban él, aki ebben él. A Jászai-díjas színész-direktor kiváló énektudását is megcsillogtatja ebben a beugró szerepben.
Mindenki önmaga hatalmasnak és jelentősnek vélt világa körül forog, ahogy a Lámpagyújtogató (Sata Árpád) is. Reggel és este szinte ugyanaz: meggyújtom, eloltom. Ennyi az élet. Mechanikusan ismétlődő munkafolyamatok, kötelességteljesítés, néha-néha kibeszélés a sorból, mikor megkérdeznek. De vajon ki kérdezi meg a lényeget az élet kisembereitől? A Róka (Nagy Barbara) ugyanúgy kérdez és óvakodik, ahogyan a kis herceg is először. Gyermeki módon, önmaga tisztaságát sugározva. A valódi nagy találkozás viszont az apró égi látogató és a Pilóta (Nagy András) között zajlik. Minden nagy barátság esszenciáját adva, a kezdeti óvakodástól, távolról megfigyelésen át a kötődésig, majd a végső búcsúig. Mindez elkerülhetetlen minden közeli kapcsolatban, csupán nem tudni, melyik fél távozik előbb. A kétféle barátság között a Rókával kötött inkább gyermeki szinten játszódik, míg a Szaharába lezuhant és ott bajba jutott pilótával előbb a felnőtt által diktált formában, ami részben érthető az akut életveszély miatt. A fordulat a Kígyó (Dér Gabi) színrelépése után következik be, amikor mindkét félben tudatosul a búcsú közeledte. Innentől kezdve a gyermek irányít a maga életbölcsességével, és a felnőtt barátjával való viaskodásával, mert meg akarja értetni vele, neki is igen fontos szerepe van egy, a bolygóján cserben hagyott barátja, a Virág (Kelemen Dorottya) megmentésében. A Szaharai Virág (Tóth Karolina) ugyan elbűvöli egy ideig, de saját, otthon hagyott, féltett rózsája mégis csak kedves, sőt a legkedvesebb számára. Érte vállalja a Kígyó által nyújtott kegyes halál lehetőségét, az egyedüli módot, hogy visszatalálhasson régi világába. Itt elringatják saját álmai, melyek mitikus formában megjelenő lények, a tánckar segítségével röptetik, ringatják, emelik egy darabig magukkal, mint egy növényi dzsungel vagy láp lényei. Topolánszky Tamás szép koreográfiája ringatja el a nézőt is ebben a rejtelmes világban.
Ha még mélyebbre akarunk tekinteni a mű szimbolikájába, nem lehet meg nem látni az élet-misztérium hiteles ábrázolását. A kis herceg földre pottyanása a szokványos leszületés-történet. Ide küldték valamilyen feladattal, és az újonnan jött kis ember meg akarja tanulni a világot. Mindenkit megszólít, kezdeményez, kérdezget, ám a felnőttek zárt világa nem enged könnyű betekintést saját köreibe. Mindenki a saját fontosságát hangsúlyozza, miközben tudomást se vesznek arról, hogy egy kis égi küldött, egy rájuk bízott lélek kopogtat ajtajukon. Még azok se értik meg azonnal, akikkel a legszorosabb barátságot alakítja ki, hogy felbukkanása és megszólalása, akár az őrangyaloké: van, aki meghallja őket, mások pedig süketek maradnak egy életen át. Előbb csak óvatosan közelít, nehogy ránk ijesszen, majd lassan történik meg a megszelídítés, ahogyan a rókával is. Ám még a legjobb barátnak is lehetnek sürgős, életbe vágóan fontos teendői, s emiatt lekésik a lényeget, amit utóbb elmondhatnak még, de nem biztos, hogy meg is értik. Közeleg a vég, melyet a Kígyó nyújt, aki nem más, mint a Halál Angyala, és a gyermeki törékenységre való tekintettel a lehető leggyorsabban teszi a dolgát. A bölcs ember ezt is tudatosan éli meg. A kis herceg készül rá, és igyekszik tudatosítani az elválás szükségességét pilóta barátjában is. Van, akinek ez a folyamat is mindössze egy szúrás idejéig tart. Mások el se köszönhetnek egymástól, barátjuk után csak egy fájó emlék marad. A csillaghazából visszatekintő kis herceg, az eltávozott barát minderre megtanít. Az ő földi élete egy év volt, másoknak rövidebb-hosszabb ideig tart. Ha a díszlet örökké változó, szépséges kozmikus hátterét nézzük, porszemnyi villanás az Univerzum történetében. Mégis arra törekszünk, hogy valami nyomot hagyjunk magunk után. Ki-ki egy épített emléket, mások mindössze egy szép barátságot. S hogy melyik az értékesebb? Amelyik a lélekben hagyott nyomot, a halhatatlan közegben, mely mégis alakítható. Barátságok, szenvedések és szenvedélyek által.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a zenekar, élén Nagy Zoltán karmesterrel: mai unalmas playback-ek világában valódi élő és vonzó zenét varázsoltak a színpad világába. A jelmezek Gloria von Berg munkái, élethű másai a könyv illusztrációinak. A díszleteket a rendezőnő, Dávid Zsuzsa tervezte.