Az egri Gárdonyi Géza Színház Dávid Zsuzsa rendezésében mutatta be A kis herceget, a színpadra adaptálást Zalán Tibor költő készítette Rónay György fordítását alapul véve, a szinte a mű teljességét átfogó zenét Andorka Péter szerezte, aki egy interjúban azt nyilatkozta, hogy klasszikus fogantatású zenét szerzett, amibe a musical dallamvilágot is becsempészte bizonyos fokig. A műsorfüzetben a „mesés történet sok dallal” feliratot találjuk műfaji megjelölésként, ami azért is fontos, mert nem „musical”-t akartak csinálni, hisz létezik már egy francia nyelvű musical Richard Cocciante zenéjével (filmes változat a neten), hanem valami mást, ami hagyományos is, meg eredeti hangzással is bír. A felnőtt szereplők mindegyike énekel benne, ám a legnagyobb teljesítményt a címszereplő nyújtja terjedelmes prózai és énekes teljesítménnyel.

A színpad állandó díszlete a homokban megfeneklett repülőgép, amit pilótája napokig javít. A színpad közepén egy kapu látható különösebb funkció nélkül, van még egy homokdomb, egy emelvény, később egy működő sivatagi kút, illetve egy trónszék. Ezen túlmenően mindent a színészek hoznak létre. A történet viszonylag híven követi a mese cselekményének eredeti sorrendjét, a mellékszereplők közül mintha három maradna csak ki: a geográfus, a váltóőr és a labdacsárus. A háttérben kivetítőn láthatjuk a bolygókat, milliónyi távoli csillagot, amelynek egyike a kis herceg lakóhelye, ahonnan idepottyant a sivatagba, s összesen egy évet töltött el közöttünk. A háttérvetítő az űrben szálldosó meteoritokat mutatja gyakran, de ott jelenik meg a kalap alakú kígyó is, benne az emésztésre váró elefánttal, a bárány, a majomkenyérfa.

A színház két részben játssza a művet, észrevehető az aránytalanság közöttük, az első résznek alig van cselekménye, a pilótával való beszélgetés és a saját bolygón lévő virág hosszas szereplése tölti ki majdnem a teljes időt. A második részben történik az összes többi esemény, a magányos király, sárgacilinderes hiú, a részeges, a lámpagyújtogató, az üzletember, a rózsa, a róka és a kígyó jelenete is. Ennek következtében az első rész kissé unalmasnak tűnik, a második sokkal mozgalmasabb, pörgőbb, ezáltal érdekesebb is. Mindez persze érzékbeli csalódás, időben alig van eltérés a két rész között. A jól ismert mese legszebb mondatai átmentődnek a színpadi változatba, ezek minden esetben szíven ütik a nézőt, ilyen pl., hogy „Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson”; „A beszéd csak félreértések forrása”; „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat”; „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A mese főhősének éteri figuráját sikerült valamennyire átmenteni a színpadra, ez köszönhető a korrekt rendezésnek és a szereplő színészeknek, élükön a kis herceg alakítójával. (A jó feldolgozás ellenére Saint-Exupéry remekművét továbbra is elsősorban olvasásra szánt műnek tartom, amit a szerző saját illusztrációi egészítenek ki)

A cselekmény közben időnként megjelenik a tánckar is, szitakötő jelmezben lejtenek keresztül-kasul a színpadon andalító zenére (koreográfus: Topolánszky Tamás). Figyelemre méltóak a jelmezek, a címszereplő kék hosszú palástja, vállán csillagokkal tündéri látvány, de igen hatásosak a virág élénkzöld szárai és piros szirmai, az élénksárga öltönyös hiú öltözete, a király prémes palástja, a róka szőrmés sapkája (jelmez: Gloria von Berg).

Szólni kell külön a művet végig kísérő zenéről, amelyet Andorka Péter szerzett. A kísérőzene szerepe itt elsősorban a történet szomorúságát oldja fel kissé. Legfontosabb, hogy a történethez illő zenét hallunk, amely összhangban van a színpadi mozgással, a mondanivalóval, de nem uralja el a prózát. Majd minden szereplőnek van saját dala, amit egyedül énekel, ezek közt legszebb a kis herceg utolsó, búcsúéneke („Én ott lakom majd valamelyik csillagon, / és éjszakánként csengve-bongva nevetek, / kinyitod az ablakot, s az égre nézel / úgy érzed, az összes csillag neked nevet” – Zalán Tibor verse), de aláfestésként is hallunk sok szép dallamot. A fontos prózai részeknél azonban nincs kíséret, hogy a szöveg érvényesüljön elsősorban. A zeneszerző érdeme, hogy megtalálta ezt a megfelelő arányt, másrészt, hogy gyerek- és felnőtt fülnek kellemes hangzást hozott létre. Az előadás alatt kilenctagú élő zenekar játszik, karmester: Nagy Zoltán.

A kis herceg szerepét ketten játsszák felváltva, az általam látott előadásban László Bence volt a főhős. Játéka, magabiztossága, szép hangja illúziókeltő volt, személyisége elvarázsolta a nézőket. A pilótát Nagy András formálta hitelessé, ő az író megtestesítője, aki felnőttként jön rá, hogy mennyi mindent nem értett meg eddig az emberi kapcsolatok terén. Nagy Barbara huncut bájjal játszotta a kulcsszerepet vivő rókát, Dér Gabi pedig szelíd kígyót varázsolt elénk, akitől nem kell félni. Jók voltak a karakterfigurák, Vókó János (Király), Káli Gergely (Hiú), Baranyi Péter (Iszákos), Blaskó Balázs (Üzletember), Sata Árpád (Lámpagyújtogató). A két virágfigura mintha indokolatlanul lassúbb, szentimentálisabb lett volna a kelleténél (Kelemen Dorottya, Tóth Karolina).

A kis herceget rövidebb gyerekelőadásban és teljes felnőtt előadás változatban is játsszák. Az esti felnőtt előadáson is sok gyerek volt, akik pisszenés nélkül, tátott szájjal nézték végig a mesét.

Az előadást egy kamara kiállítás egészíti ki, az író rajzairól készült litográfiákat mutatják be, amelyeket Szegedről kapott kölcsön a Gárdonyi Géza Színház.