2010. augusztus 17.
„Barta Dóra hívott Egerbe”
Táncvilágnapi villáminterjú Horváth Zita táncművésszel
 |
Április 29. a Tánc világnapja, melyet 1983 óta minden évben Jean Georges Noverre (1727-1810) francia táncos és balettművész születésnapján tartanak. Az egri Gárdonyi Géza Színházban a világnapot április 30-án A kaméliás hölgy című romantikus történettel ünnepelték, Barta Dóra rendezésében. Ebben a darabban is táncolt egy fiatal, 22 éves tehetség, Barta Dóra felfedezettje: Horváth Zita. A tánc világnapja alkalmából az Egri Krónika vele készített egy villáminterjút.
Próba közben, előadás előtt szaladt ki Zita a színházzal szemközti kávézóba. Fekete, lazán kötetlen tornacipő, világos farmer, feltűrt ujjú kockás ing. Lazán lehuppanunk a kávézó nádfoteljébe, s máris kérdések özönét zúdítom rá.
– Úgy tudom, igen messziről, a Dél-Dunántúlról kerültél Egerbe.
– Igen, Mohácson születtem, 1988. április 8-án, és már szülővárosomban az általános iskolában néptáncoltam és szertornáztam – de ekkor még igazából a mozgás volt csak a lényeg.
– Mikor kezdtél el tánccal még komolyabban foglalkozni?
– Amikor nővéremet felvették Pécsre, a Művészetibe, s én is követtem. Itt a fő profil a klasszikus balett volt, de mégis inkább modern beállítottságú. Ez egy bentlakásos iskola volt, ahol Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész (aki 1991-től a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium táncművészeti igazgatóhelyettese) és Lovas Pál táncművész, táncpedagógus voltak a balettmestereim, ők indítottak el tulajdonképpen a pályán, őket tartom mestereimnek.
– Pécsről hova vezetett tovább az utad?
– Miután a Művészeti Középiskolában 2007-ben végeztem mint táncművész, felvettek rögtön Budapestre a Táncművészeti Főiskolára táncos és próbavezető szakra, moderntánc szakirányra.
– Onnan pedig egy éven belül jöttél Egerbe.
– Igen, Barta Dóra volt a táncművészetin a tanárom, ő hívott ide Egerbe – én voltam az egyetlen az évfolyamból. 2008 decemberében, Egerben alakult meg Barta Dóra első társulata, a „badora dance company”. Eredetileg én csak a Diótörőre jöttem volna, de úgy alakult, hogy maradtam. Azt már nagyon régóta tudtam, hogy tanítani nem, hanem táncolni szeretnék.
– A badora ugye a Gárdonyi Színház tánctagozata tulajdonképpen?
– Igen, az ő kezdeményezésére, az egri színház adott teret és otthont a társulat művészeinek. De kevesen tudják, hogy önálló társulatként is működünk. A színházban pedig olyan produkciók jönnek létre, amelyekben a prózát és a táncot egyenrangú partnerként jelenítik meg a színpadon.
– Te hogy érzed magad ezekben a közös produkciókban?
– Természetesen a táncos darabok állnak közelebb hozzám, de mindegyik darabot szeretem. Amúgy nagyon érdekes színészekkel dolgozni, teljesen máshogy működnek, mint mi (mosolyog). És sokat is tanulunk egymástól.
– Miben láthatott már téged az egri közönség?
– Az első ugye a Diótörő (Táncos) volt, majd A kaméliás hölgyben (Olymp), az Instant konfliktusok – A padban, az Instant konfliktusok – Urbánus nyavalyákban (Szereplő), a Bifidus essensis, avagy tűsarkon a tébolyban (Creatures of the night), a Cigánykerékben (Prostituált) a Requiemben (Szereplő), a Mayában (Szereplő)…
– Ez nagyon sok. Van egyáltalán szabadidőd? Egerben, a városban hogy érzed magad?
– Szerencsés egybeesés, hogy a hobbim a munkám is, ezt kevés ember mondhatja el magáról. Napi 1,5-2 órás tréning kell ehhez, aztán próbák, előadások. Feszített a tempó, s bár Egerben jól érzem magam, de a városból még nem sokat tudtam megismerni, nem vagyok benne még annyira az egri életben. De épp most voltak a szerződtetési tárgyalások, és leszerződtem még egy évre!
– Akkor az újságíró már csak azt kívánhatja, hogy te szeresd (és ismerd) meg a következő évben Egert, és szerettesd meg mégjobban a táncszínházat, mint műfajt azokkal akik eddig ezt nem ismerték!
– Úgy tudom, igen messziről, a Dél-Dunántúlról kerültél Egerbe.
– Igen, Mohácson születtem, 1988. április 8-án, és már szülővárosomban az általános iskolában néptáncoltam és szertornáztam – de ekkor még igazából a mozgás volt csak a lényeg.
– Mikor kezdtél el tánccal még komolyabban foglalkozni?
– Amikor nővéremet felvették Pécsre, a Művészetibe, s én is követtem. Itt a fő profil a klasszikus balett volt, de mégis inkább modern beállítottságú. Ez egy bentlakásos iskola volt, ahol Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész (aki 1991-től a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium táncművészeti igazgatóhelyettese) és Lovas Pál táncművész, táncpedagógus voltak a balettmestereim, ők indítottak el tulajdonképpen a pályán, őket tartom mestereimnek.
– Pécsről hova vezetett tovább az utad?
– Miután a Művészeti Középiskolában 2007-ben végeztem mint táncművész, felvettek rögtön Budapestre a Táncművészeti Főiskolára táncos és próbavezető szakra, moderntánc szakirányra.
– Onnan pedig egy éven belül jöttél Egerbe.
– Igen, Barta Dóra volt a táncművészetin a tanárom, ő hívott ide Egerbe – én voltam az egyetlen az évfolyamból. 2008 decemberében, Egerben alakult meg Barta Dóra első társulata, a „badora dance company”. Eredetileg én csak a Diótörőre jöttem volna, de úgy alakult, hogy maradtam. Azt már nagyon régóta tudtam, hogy tanítani nem, hanem táncolni szeretnék.
– A badora ugye a Gárdonyi Színház tánctagozata tulajdonképpen?
– Igen, az ő kezdeményezésére, az egri színház adott teret és otthont a társulat művészeinek. De kevesen tudják, hogy önálló társulatként is működünk. A színházban pedig olyan produkciók jönnek létre, amelyekben a prózát és a táncot egyenrangú partnerként jelenítik meg a színpadon.
– Te hogy érzed magad ezekben a közös produkciókban?
– Természetesen a táncos darabok állnak közelebb hozzám, de mindegyik darabot szeretem. Amúgy nagyon érdekes színészekkel dolgozni, teljesen máshogy működnek, mint mi (mosolyog). És sokat is tanulunk egymástól.
– Miben láthatott már téged az egri közönség?
– Az első ugye a Diótörő (Táncos) volt, majd A kaméliás hölgyben (Olymp), az Instant konfliktusok – A padban, az Instant konfliktusok – Urbánus nyavalyákban (Szereplő), a Bifidus essensis, avagy tűsarkon a tébolyban (Creatures of the night), a Cigánykerékben (Prostituált) a Requiemben (Szereplő), a Mayában (Szereplő)…
– Ez nagyon sok. Van egyáltalán szabadidőd? Egerben, a városban hogy érzed magad?
– Szerencsés egybeesés, hogy a hobbim a munkám is, ezt kevés ember mondhatja el magáról. Napi 1,5-2 órás tréning kell ehhez, aztán próbák, előadások. Feszített a tempó, s bár Egerben jól érzem magam, de a városból még nem sokat tudtam megismerni, nem vagyok benne még annyira az egri életben. De épp most voltak a szerződtetési tárgyalások, és leszerződtem még egy évre!
– Akkor az újságíró már csak azt kívánhatja, hogy te szeresd (és ismerd) meg a következő évben Egert, és szerettesd meg mégjobban a táncszínházat, mint műfajt azokkal akik eddig ezt nem ismerték!
Barna Béla
Forrás: Egri Krónika
