Ritka dolog, hogy egy színház zenés előadással, mit több, operettel nyissa meg az évadot. Persze, az sem mindennapi, hogy egy teátrumnak telt házakra van szüksége a túléléshez. Nos, Egerre mindkét állítás igaz, így a Gárdonyi Géza Színház 2012/13-as szezonjának első bemutatója, a Csókos asszony című operett lett. Szilágyi László és Zerkovitz Béla először 1926-ban bemutatott műve garancia lehet a sikerre, ugyanakkor vékony jég is: csak jól érdemes csinálni. Persze, ímmel-ámmal is lehet, de akkor minek.
A történet pofonegyszerű. Pünkösdi Kató (Kascsák Dóra) színinövendék. Van neki sikere, szerető családja, barátai, meg vőlegénye is. Utóbbi, Dorozsmay Pista (Ozsgyáni Mihály) azonban link alak, dorbézolás közben zálogba adja a jegygyűrűket, s megszökik a felelősség és a leendő feleség elől. Kató dacos dühében igent mond a nála jóval korosabb s gazdagabb Tarpataky báró (Kelemen Csaba) ajánlatára, és a Bajza utca sarki palotába költözik. Ott aztán pezsgő és kaviár várja, de boldogság annál kevesebb. E dráma, ember- vagy társadalomkritika kevés hangsúlyt kap Egerben, a lényeg itt inkább a civódáson és a szerelmesek végső egymásra találásán van. No, meg a komédián, abban ugyanis jóval erősebb az előadás. Igaz, az alapanyag kimeríthetetlenül kínálja a poénokat, de ezeket most sikerül tovább vinni, kijátszani.
Szívós Győző nevelőanyja, Horvtáh Ferenc kimért inasa vagy Dér Gabriella korántsem visszafogott dívája segítik a mulattatást amelynek igazi aduja mégis a Rácz János által megformált Kubanek nevű hentes. S ehhez jön még a két henteslegény (Endrédy Gábor és Balogh András), valamint a tizenkétszeres özvegy Hunyadiné (Zám Andrea), akik a fent említett virsligyáros poénhalmazát erősítik, de felejthetetlen Tóth Levente rendőrének negyedórája is, amikor egy szó nélkül rezzenéstelenül bárgyú arccal bámul előre. Mondom: erősebb a móka a szerelemnél.
A primadonna és a bonviván kevésbé érdekesek, ha a nézőtér egy harsány röhögés után próbál épp’ levegőt venni. A főszereplőknél kedvesebbek a néző számára az egyszerű halandók, így a Rica-Maca és Ibolya Ede páros, akiket ezúttal Egerben Nánási Ágnes és Lisztóczki Péter játszik. Az ő boldogságkeresésük izgalmasabb, mint Katóé vagy Pistáé, emberibbek, esendőbbek e szerelmes történetben.
A Moravetz Levente rendezte előadás kimondottan szórakoztatni akar, s ehhez egyenesen a fővárosból kapott kölcsön díszletet. A dalok jól szólnak, s még jól is mutatnak. Szerepe van ebben a tánctagozat művészeinek is, akik meg-megjelenve teszik teljessé a képet. Kár, hogy a tapssal nem honorálhatja a közönség a munkájukat, az előadás végén ugyanis már nem találkozunk velük. A kezdéskor elindított bakelitlemez a régi korok muzsikájával invitál időutazásra, ám a gramofon ott marad az előadás végéig, céltalanul.
Ennél sokkal izgalmasabb a szereplők bemutatása, s a nyitókép, több ilyen megoldással, színesebb lett volna a produkció. A célját azonban természetesen eléri: három felvonásnyi mesét, zenét, vidámságot kínálva az arra éhes publikumnak, akik tenyerük ütemes összecsapása mellett a „bravó” és a „hurrá” szavakat is gyakran emlegetik.

A Hírlap tapsa Rácz Jánosé
Vitathatatlanul lubickol Kubanek Tóbiás hentes szerepében Rácz János. A színész többször bizonyította már kiváló humorát, amelyet ezúttal remekül segít, hogy a német akcentusból számos poén származhat, melyek zömét valószínűleg ő maga találta ki. Persze, ettől sokkal több van e sváb figurában, aki szereti szemmel tartani szeretteit és az árakat. A kastélyban pedig képes egyedül kitöltetni a színpadot, pusztán azzal, hogy le szeretne ülni. Egy pillanatig sem billen el mérlege a túlzás felé, jóllehet a helyzet kínálná, de nem téveszt ütemet. A nyílt színi taps mindenképpen kijár neki. Többször is.