2012. december 3.
Mese, vágyak és valóság
Látványos, kalandos utazás az egri Gárdonyi Géza Színház Óz, a nagy varázsló című előadása. Egy darab a meséről, játékról és arról, hogy mi igaz.
Gyermekdarabra szüksége van egy színháznak. Nem kizárólag azért, mert a fiatal publikumból törzsközönség lehet, hanem mert a kicsiknek is jár az előadás, mi több, a jó előadás. Baj akkor van, ha muszájból születik produkció, „nekik úgyis jó lesz” szöveggel. Annál is inkább, mert közhely, de a gyerek őszinte, előbb-utóbb rájön, hogy át akarják verni, és bár nem vonul ki a nézőtérről tüntetőleg, de beszélgetni kezd, fittyet hány a színpadon történtekre. Szóval, tetszik, nem tetszik, munka van ezzel is, gondolat kell hozzá.
Egerben idén L. Frank Baum Óz, a nagy varázslóját kínálják a fiatal közönségnek Pinczés István rendezésében, s nagy kő esik le az ember szívéről, mert rögtön kiderül: a teátrum adni akar valamit. Ráadásul mást, mint a nagysikerű film, vagy a 20 évvel ezelőtti előadás. A nyitány igazi kavalkád, s kellemes meglepetés, hogy mindezt élőzene tetézi. A kansasi birtokon bemutatott életkép után a nézőtérről érkezik mesélő a színpadra, s Venczel Valentin a fentebb taglaltakat erősíti meg, amikor kijelenti: „Dorka nem hülye”. Egy pillanattal később a színész már drótostótként lép a képbe, s a közönség segítségével hurrikánt teremt, ami elrepíti a főhőst, Dorkát és kutyáját Totót Óz birodalmába. A kislány, hogy hazajusson, kalandos utat jár be: megismerkedik a Madárijesztővel, akinek szalma van az esze helyén, Bádogfalvi Kelemennel, a Bádogemberrel, akinek nincs szíve, s persze, a gyáva Oroszlánnal is. Mindannyian vágynak valamire, ehhez pedig – Óz kérésére – el kell pusztítaniuk a Gonosz Boszorkányt. E Szörnyellára hasonlító némbert Nánási Ágnes alakítja, akinek nincs könnyű dolga: a legtöbbször egyedül kell szembenéznie a nézőtérrel. Mesebeli gonosz ő, könyörületet nem ismerő, mégis tréfás, sperűből tüzel, sőt, rock and roll-t is énekel.
A varázslóhoz vezető sárga úton Dorka, Totó, a Madárijesztő, a Bádogember és az Oroszlán számos kalandot él át, kart karba öltve. A mesebeli figurák Pilinyi Márta remek jelmezeiben valóban élnek, s ki ne lenne kíváncsi a szalmával kitömött palira (Káli Gergely), vagy az akadozva mozgó, szív nélküli szerelmesre (Ozsgyányi Mihály). A Szívós Győző által játszott állatok mamlasz királya pedig új színt hoz a csapatba, humorával kitűnik a kalandorok közül. Dorka (Bánfi Kata) azonban kevésbé válik érdekessé, ha ennyi különleges karakter veszi körül, így zúttal nem ő az, aki igazán viszi magával a többieket. Az élményt trükkök, fények fokozzák, de igazi adunak bizonyul a tánctagozat szerepeltetése, amelynek tagjai hol varjak, szárnyas majmok, hol meg mumpicok vagy nyugorok. Több ez, mint hangulatatteremtés, vagy meselény-formálás, egyfajta fantázianyelven szóló csapat segíti a produkciót.
A látvány az előadás során végig fontos szerepet játszik: az egyik legkiemelkedőbb momentum például Óz bemutatása, hiszen a nagy varázsló többféle alakban is megjelenik, sőt, van, hogy nem látjuk, csak tudjuk, ott van. Ez utóbbi fontos szimbólum, lévén az darab megoldása is hasonló. Amire igazán vágyunk, az valójában bennünk van, amit pedig elhiszünk, az számunkra a valóság. Persze, mindez csak játék, de mégis, nekünk igaz.
A Hírlap tapsa Nagy Barbaráé
Talán kevésbé hálás szerep egy beszélő kutyáé a különlegesen mesés hősök között, Nagy Barbara Totója azonban mégis több mint emlékezetes. A hűséges eb, aki morgolódik, ha kifelejtik a felsorolásból, elválaszthatatlan társa Dorkának, s remek mozgatórugója a történetnek. Nem véletlen, hogy a darab elején ő beszélget a mesélő-rendezővel. A fiatal színésznő nem mórikálja magát, kiszólásai a helyükön vannak, egyaránt üzen gyereknek-felnőttnek, ráadásul teszi ezt jó humor- és ritmusérzékkel. Ezúttal övé a Hírlap tapsa, bár egy hajszállal ott van mögötte Szívős Győző szeretetteljes gyáva Oroszlánja.
Egerben idén L. Frank Baum Óz, a nagy varázslóját kínálják a fiatal közönségnek Pinczés István rendezésében, s nagy kő esik le az ember szívéről, mert rögtön kiderül: a teátrum adni akar valamit. Ráadásul mást, mint a nagysikerű film, vagy a 20 évvel ezelőtti előadás. A nyitány igazi kavalkád, s kellemes meglepetés, hogy mindezt élőzene tetézi. A kansasi birtokon bemutatott életkép után a nézőtérről érkezik mesélő a színpadra, s Venczel Valentin a fentebb taglaltakat erősíti meg, amikor kijelenti: „Dorka nem hülye”. Egy pillanattal később a színész már drótostótként lép a képbe, s a közönség segítségével hurrikánt teremt, ami elrepíti a főhőst, Dorkát és kutyáját Totót Óz birodalmába. A kislány, hogy hazajusson, kalandos utat jár be: megismerkedik a Madárijesztővel, akinek szalma van az esze helyén, Bádogfalvi Kelemennel, a Bádogemberrel, akinek nincs szíve, s persze, a gyáva Oroszlánnal is. Mindannyian vágynak valamire, ehhez pedig – Óz kérésére – el kell pusztítaniuk a Gonosz Boszorkányt. E Szörnyellára hasonlító némbert Nánási Ágnes alakítja, akinek nincs könnyű dolga: a legtöbbször egyedül kell szembenéznie a nézőtérrel. Mesebeli gonosz ő, könyörületet nem ismerő, mégis tréfás, sperűből tüzel, sőt, rock and roll-t is énekel.
A varázslóhoz vezető sárga úton Dorka, Totó, a Madárijesztő, a Bádogember és az Oroszlán számos kalandot él át, kart karba öltve. A mesebeli figurák Pilinyi Márta remek jelmezeiben valóban élnek, s ki ne lenne kíváncsi a szalmával kitömött palira (Káli Gergely), vagy az akadozva mozgó, szív nélküli szerelmesre (Ozsgyányi Mihály). A Szívós Győző által játszott állatok mamlasz királya pedig új színt hoz a csapatba, humorával kitűnik a kalandorok közül. Dorka (Bánfi Kata) azonban kevésbé válik érdekessé, ha ennyi különleges karakter veszi körül, így zúttal nem ő az, aki igazán viszi magával a többieket. Az élményt trükkök, fények fokozzák, de igazi adunak bizonyul a tánctagozat szerepeltetése, amelynek tagjai hol varjak, szárnyas majmok, hol meg mumpicok vagy nyugorok. Több ez, mint hangulatatteremtés, vagy meselény-formálás, egyfajta fantázianyelven szóló csapat segíti a produkciót.
A látvány az előadás során végig fontos szerepet játszik: az egyik legkiemelkedőbb momentum például Óz bemutatása, hiszen a nagy varázsló többféle alakban is megjelenik, sőt, van, hogy nem látjuk, csak tudjuk, ott van. Ez utóbbi fontos szimbólum, lévén az darab megoldása is hasonló. Amire igazán vágyunk, az valójában bennünk van, amit pedig elhiszünk, az számunkra a valóság. Persze, mindez csak játék, de mégis, nekünk igaz.
A Hírlap tapsa Nagy Barbaráé
Talán kevésbé hálás szerep egy beszélő kutyáé a különlegesen mesés hősök között, Nagy Barbara Totója azonban mégis több mint emlékezetes. A hűséges eb, aki morgolódik, ha kifelejtik a felsorolásból, elválaszthatatlan társa Dorkának, s remek mozgatórugója a történetnek. Nem véletlen, hogy a darab elején ő beszélget a mesélő-rendezővel. A fiatal színésznő nem mórikálja magát, kiszólásai a helyükön vannak, egyaránt üzen gyereknek-felnőttnek, ráadásul teszi ezt jó humor- és ritmusérzékkel. Ezúttal övé a Hírlap tapsa, bár egy hajszállal ott van mögötte Szívős Győző szeretetteljes gyáva Oroszlánja.
Pócsik Attila
Forrás: Heves Megyei Hírlap