Huszonéves lányaink talán az sem tudják, ki volt a búgó hangú színésznő, aki azt énekelte: Köszönet mindenért... Majd negyven évesen úgy döntött, nem akar tovább küszködni az Élet nevű bonyodalommal. Az érzés, ami a dalain, szerepein átsüt, ismerős ma is. Mégpedig egyszerre több nemzedéknek: Venczel Valentin, az egri ősbemutató rendezője még kortársként tekinthetett Domjánra, akit hol királynőként ünnepeltek, hol modorosnak tituláltak. A darab két szereplője – az írónőt alakító Varró Emese és a pályakezdő színésznőt játszó Nagy Barbara – viszont már eszményképet látnak benne. Domján Editet ma biztosan úgy hívnák: szingli. Volt házas is, persze, tudjuk, de lelkében egyedülálló maradt. Jó öt éve épp az egykori férj, Kaló Flórián szövegkönyvéből készült monodrámával keresett választ a „miért” kínzó kérdésére az egri teátrum. Az az előadás sem a bulvárízű szenzációkról szólt, inkább az egyedüllétről. Ami olykor azért fordul tragédiába, mert nem szólal meg az a bizonyos telefon...
A mostani dokumentumjáték – szerzője Harsányi Judit - frappánsan azzal indít, hogy az Amerikából hazatérő írónő bárhogy igyekszik, képtelen megírni a könyvet, mellyel Domján Edit rejtélyét megvilágítaná. Siránkozhatna az öngyilkosságán, kinyomozhatná a Szécsi Pálhoz fűződő végzetes szerelem újabb szálait. Rágódhatna azon: miért érzi úgy egy nő, egy művész, hogy elegánsabb kilépni az egészből, ha már karikás szemmel néz vissza a tükörképe.
Az írónak nincs mersze ezekben vájkálni, s jól teszi. Domján titka ismét titok maradt. Ám ma, amikor celebek hada tülekszik a kirakatba apró-cseprő ügyeivel, talán épp ez a legvonzóbb benne...