A Grimm-testvérek (Jacob és Wilhelm) az 1800-as évek elején kezdtek meséket gyűjteni, nekik (is) köszönhetjük Hófehérkét, Csipkerózsikát vagy éppen Hamupipőkét. Utóbbi történet legismertebb változata Charles Perrault francia meseírótól származik, de bizonyos elemek már Egyiptomban, Rómában, Kínában is ismertek voltak. Mindben közös, hogy az erkölcsös leány a szerencse segítségével nyeri el a vágyott ifjú szívét. A mese az egri Gárdonyi Géza Színházban új életre kelt, a teátrum tánctagozata, a GG Tánc Eger új bemutatójában.
A darab elején Hamupipőke (Kőhalmi Viktória) édesanyjának halálát láthatjuk, majd hirtelen váltással elénk tárul a „jelen”. Az özvegy (Emődi Attila) újra nősült, lánya cselédként él otthon, kiszolgálva mostohaanyját (Kelemen Dorottya), s célpontja undok féltestvéreinek (Schlégl András és Nagy Csaba). Ők azonban nem lányok, hanem nőnek öltözött férfiak, s a darab végéig azok. E helyzet komikumát maximálisan kihasználják, sőt. Egy pillanatot sem mulasztanak el, ha gegre adódik lehetőség, minden poént megragadnak, még ha azok olykor olcsók is. Harsány színű ruhában pompázik mindenki, csak a címszereplő gürcöl szürkében.
A ceremóniamester (Homolya Patrícia) hozza a hírt: bált rendez a herceg, hogy meglelje párját. Mindez csak Hamupipőkének nem öröm, neki otthon kell maradnia. Ám megjelenik a csillogó arcú Tündér-anya (Tóth Karolina), aki varázslattal segít a lányon. Az esti rendezvény interaktív játékká válik: a nézőtéren ülő gyermekek is bekapcsolódhatnak egy rövid időre a forgatagba, amelyen egyszer csak megjelenik Hamupipőke, s az elektro-boogie uralkodó (György László) egy pillantás alatt beleszeret. Ám az óra éjfélt üt, a varázslat és a románc véget ér, a lánynak nyoma vész, csak zokni-cipőjét hagyja hátra. A herceg bejárja országát-világát, még a publikummal is felpróbáltatja a ruhadarabot, s bár a mostohatestvérek szeretnék a fele királyságot, a fiatalember akár a táblát is akaszthatna a nyakába a címben szereplő mondattal. A darab végégre persze, az ifjú megtalálja az ideális lábat és tulajdonosát.
Jenna Jalonen koreográfus stúdiószínpadra álmodott produkciója elsősorban a gyermekekhez szól, egy felnőttek számára ismerős környezetben. (Bizonyára a korlátozott lehetőségek helyezték egy dervis rózsakertjébe a történetet, ám mégis meglepődünk az újrahasznosított díszleten).
Az előadást táncmese műfajjal hirdették, s a tagozat bizony – érthetően – erősebb a táncban, mint a mesében. Az igazán jól működő jelenetek e szavak nélküli nyelvet használják, a szerelmesek egymásra találása vagy a Tündér varázslata remek pillanatok, amelyek direkt utalások nélkül is működnek. A célközönség persze, a fiatalabb korosztály, akik végtelenül hálásak, ha részt vehetnek a bálon, s önfeledten kacagnak a mostohatestvérek mókázásán. Ha pedig a felnőtt nagyérdemű is megleli magában a gyermeket, maga is szerelmes lesz kicsit. És boldogan él majd.

A Hírlap tapsa Tóth Karolináé
Már a tragikus nyitójelenetben is dicséretes Tóth Karolina alakítása, drámai helyzetet teremtve a következő, vidám kép előtt. Később Tündérként ehhez az őrangyal-anya karakterhez tér vissza, mégis más figurát hoz. Fantázia lényként egyszerre emberien féltőn és mesebeli-megfoghatatlanul terelgeti Hamupipőkét a boldog élet felé, de emlékeztet a szabályokra is: a karzatról különleges karmesterként irányított éjfél-jelenet talán az egyik legerősebb pontja az előadásnak, remek váltást hoz a szerelmes pillanatok után. Előreviszi az előadást, amelynek szerves része, s önállóan is képes „varázsolni”.