Sokan azt gondolják, hogy nincs annál egyszerűbb feladat, mint felmenni a színpadra és elmondani a már előre betanult szöveget. Pedig mennyi minden történik addig, amíg legördül az a bizonyos függöny az előadás végén! Mi azon szerencsések közé tartozunk, akik egy hétig a Gárdonyi Géza Színház alkalmi társulatává válhattunk és testközelből ismerhettük meg a teátrum varázsát a kulisszák mögött is. Magam sem gondoltam volna, mennyi kitartás és erő rejlik a fiatalok munkájában, akik reggeltől estig csiszolgattak jeleneteiken a legapróbb részletekig.
A napot mindig a balett-teremben kezdtük, ahol megkaptuk a jelmezeinket, kellékeinket, utána pedig rohantunk beüzemeltetni a mikroportjainkat. Minden nap 10 órára, a próba kezdetéig kellett elvégezni ezeket a teendőinket. Ez a hét végére már már rutinná vált. Ha épp nem mi voltunk porondon, akkor a nézőtéren ülve gyűjtöttünk tapasztalatokat, vagy a csapatunkkal néztük át a saját színünket.
A csütörtöki nap azonban már más volt, mint a többi. A főpróba volt az első igazi megmérettetés, hiszen már nagy közönség előtt játszhattunk.
Már nagyon fáradtak voltunk, vagy foteleken pihentünk, vagy az utolsó utáni megbeszéléseket tartottuk kis társulatunkkal. Vegyes érzelmekkel álltunk ki a színpadi takarásba, azaz a függönyök mögé, ami eltakart minket a nézők szeme elől, de minden félelmünk elszállt, ahogy kiléptünk a fénybe és magával ragadott minket a színpad varázsa.
Az első szín után idegtépő, csöndes várakozás következett, míg újra sorra kerülhettünk. Óráknak tűnt, ezzel szemben a jelenetünk egy pillanat alatt véget ért. Nagy megkönnyebbülés és meglepetés volt, hogy úgy jöhettünk le a színpadról, hogy az eddigi próbákhoz képest már jelentősen jobban teljesítettünk. A szünetekben kihasználtuk, hogy együtt lehetünk a többi szereplővel, megosztottuk egymással tapasztalatainkat és közösen nevettünk egymás botlásain. A darab végén a tapsnál nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, és ahogy a függöny legördült, a színházat átjárta a diákok üdvrivalgása, amit sosem fogok elfelejteni. Egy ilyen eredményes főpróba után már tudtuk, hogy az előadások nem sikerülhetnek rosszul.
Péntekre már úgy mozogtunk a színházban, mintha csak otthon lennénk. Nagy nyomás nehezedett ránk és hiába voltunk kimerültek, nem lazíthattuk: a délelőtti bemutatón osztálytársaink és tanáraink vehettek részt, este pedig a szüleink, barátaink előtt kellett teljesítenünk. Hihetetlen élmény volt látni, hogy társaink mennyit fejlődtek és felejthetetlen marad számunkra az első meglepetés, mikor megláttuk a tanárainkat is a színpadon az Eszkimó színben. Az utolsó előadásra, ha csak három órára is, de igazi színészekké válhattunk.
Az Ádámok és Évák nem csak egy egyszerű színházi darab – sokunk számára ez jelentette az álmot, azt az ideális világot, mely után kegyetlen volt visszacsöppenni a valóságba, az iskolapadba. Büszke vagyok a társaimra, hogy együtt egy igazán színvonalas előadást tudtunk nyújtani a nézőknek, valamint viták és versengés nélkül jól tudtuk érezni magunkat egymás társaságában. Ha tehetném, már most nekilátnék egy újabb darabnak. Mindannyiunk nevében köszönöm a Gárdonyi Géza Színháznak és dolgozóinak ezt a felejthetetlen hetet, de legfőképpen Fehér Istvánnak ezt a maradandó élményt, amit nyújtott számunkra!