Nehezen találnánk olyan embert az országban, aki ne ismerné – s ne szeretné – a Hyppolit, a lakáj című filmet. Az 1931-ben bemutatott mozit Székely István rendezte, vele dolgozott a népszerű zeneszerző, Eisemann Mihály, a korszak híres operatőre, Eiben István és a forgatókönyvíró Nóti Károly. No, és akkor még nem említettük a három legendás színészt: Csortos Gyulát, Kabos Gyulát és Jávor Pált. A poénok ma is ülnek, emlegetjük is őket, jóllehet, sokan talán nem is tudják, hogy a filmből idéznek. Aztán 1984-ben színdarab készült a történetből, 1999-ben pedig újabb film. Talán nem véletlen: az eredeti olyannyira szórakoztató, hogy a publikum szeretné újra és újra átélni az élményt. Bizonyára e gondolat volt a vezérelv az egri színházban is, hiszen a teátrum legújabb produkciója a Hippolyt, a lakáj, Blaskó Balázs rendezésében. Nem vitás: a néző próbálja győzködni magát, hogy színházba megy, s el kell felejteni Kabost, meg Csortost, ugyanakkor tudjuk: ez szinte lehetetlen. Akarva-akaratlanul is várjuk a klasszikus mondatokat, a figurákat. Pedig hasonlítani nem szabad, lévén olyat, mint a ’31-es mozi, nem csinálhat más, ez kiderült, ha más nem a remake-ből.
A történet persze, maradt, a Schneider-családnak jól megy sora, az asszony lakájt szerződtet, s ezzel bonyodalmat is. Egyszerű, szerethető emberekről van szó, igazából nem is akarnak másnak látszani, csakhát a libériás férfi rájuk kényszeríti az úri modort. Vagyis próbálja. A családfő (Sata Árpád) átlag kisember, akinek bejött a vállalkozása. Persze, ettől ő még enne hagymát hagymával, pláne operanézés helyett. Neje (Saárossy Kinga) vágyik az új életre, a szemétszállítási szerződésre és a csillogásra, de nem annyira, hogy koplaljon is érte. Aztán ott van még a lányuk, Terka (Bánfi Kata), aki „tettleg még nem volt szerelmes”, s az inkognitóban, Nagy Andrásként dolgozó Wittenfeld-Szeniczey gróf (Ozsgyáni Mihály), aki számos nyelven beszél. Képbe kerül egy exhibicionista aranyifjú, Makáts Csaba (Radvánszky Szabolcs) is. Szóval ide érkezik Hippolyt (Vókó János), az arisztokrácia jó ismerője, aki előírja a szmokingot a vacsorához, és kidobatja a család féltett albán mintás trümóját.
A legfontosabb talán az, hogy ne egy Csortos Gyula-imitátor lépjen be a színpadra, s ez szerencsére teljesül. Vókó János kellően kimért, tudja, mikor kell feladni a labdát a kollégáknak, s azt is, neki mikor kell leütnie azokat. Bár a legtöbb poént ismerjük, ráadásul magunkban szinte előre halljuk, hogyan is mondták egykor, akadnak igazán jó kiszólások, mulatságos helyzetek. A darab talán legjobb jelenete a dizőznek készülő Mimihez (Nagy Barbara) fűződik, noha elsőre nem feltétlenül a „dögöt” látjuk a nőben. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, lennénk a Fityfirittyé lett Mátyás helyében, s bevállalnánk egy-két ajtócsapkodást...
Örvendetes Bánfi Kata és Ozsgyáni Mihály kettőse. Bevallom: a filmben mit sem törődök Jávor Pállal és Fenyvessy Évával, amikor ott mókázik Kabos, az egri előadásban azonban működik a cívódás és a szerelem, kivált a sofőr-dalnál. Igaz is, zenés darabról van szó, még ha nem is konkrétan e történethez írt muzsikákkal. A kor dallamvilágát felhasználva lett azzá, így hangozhat el a Bőg a tehén, vagy a Jaj, de jó a habos sütemény című szerzemény. (Az összeillőség érdekében alakítottak a dalszövegeken, amely nem feltétlenül bizonyul szerencsésnek, de a Rendes férj kezdetűt, még hazafelé is dúdolja az ember.)
A Hippolyt, a lakáj csak szőrmentén, görbe tükröt tartva világít rá a társadalom mindig aktuális problémájára: a pénzzel észt, úri modort nem osztanak. Az egri előadás bevallottan nem akar párhuzamot vonni a mai kor feltörekvő családjaival. Aki erre számít, adja át helyét másnak. A produkció egyszerűen csak három felvonásnyi kikapcsolódást ígér, ismert dallamokkal. Ezt pedig, ha nem is maradéktalanul, de teljesíti.

A Hírlap tapsa ezúttal Sata Árpádé
Kétségtelenül Sata Árpádé a legnehezebb feladat az előadásban, mert bár a címszereplő mozgatja a szálakat, mégis általa kell látnunk, mi történik a családi házban. Ráadásul az egyszerű kisember figurája ez esetben minden néző számára Kabos Gyula, de nem szabad őt játszani: Schneider Mátyásnak kell lenni. Sata Árpád fejében minden bizonnyal sokszor megfogalmazódott e gondolat, s jó látni, nem a komédiás elődjét formálja meg, hanem a fuvarozót, aki ragaszkodik az öregapjáról készült festményhez, az albán mintás trümóhoz és a hagymához. Teszi ezt jó ritmusérzékkel és sok humorral, a néző örömére.