Nem tudom, létezett-e valaha, illetve létezik-e fontosabb kérdés, mint hogy mi teszi az embert boldoggá. Művészeti alkotások sora kereste a választ, de mi is mindannyian megfogalmazzuk nap mint nap ugyanezt. S attól függően, mikor és merre hajlik a mérce, újra és újra felötlik a gondolat, vajon valóban az a kütyü, autó, lakás, állás vagy projekt a legfontosabb?!
Az egri színház legújabb bemutatója, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje is erről szól, e kutatásról, s ezúttal az égi szép jelenti a boldogságot.
Beke Sándor rendező izgalmas kísérletre vállalkozott, ehhez társa volt Topolánszky Tamás koreográfus, Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter zeneszerzők, no és persze, az egész teátrum. Már a mű maga is több szinten mozog: ott a mese, illetve a filozofikus gondolatok szintje, ráadásul a földi és égi világ is megjelenik. Ehhez ad jelentős pluszt, hogy a prózai és a tánctagozat közösen varázsolja színpadra az előadást, minden karakternek megvan a prózai és a táncművész „megfelelője”, s a legtöbbször együtt jelennek meg a színen. Az elsőre bonyolult gondolat csak akkor működhet, ha e sok tényező nem káoszt alkot, hanem kiegészíti egymást.
A történet szerint Csongor (Ozsgyáni Mihály) a világot járja be, hogy meglelje boldogságát. Az égig érő fánál rá is talál Tünde (Bánfi Kata) személyében, de Mirigy (Tímár Éva) elszakítja őket egymástól. Csongorra számos megpróbáltatás vár. Találkozik a Tudóssal (Blaskó Balázs), a Kalmárral (Tunyogi Péter) és a Hadvezérrel (Kelemen Csaba), akik mind azt hiszik, övék a boldogság a tudomány, a pénz vagy éppen a hatalom által. A mű azonban körkörös, s világossá válik, az aranyért nem vehetünk életet, a nagy seregtől van nagyobb, s az ész nem érthet meg mindent.
Ozsgyáni Mihály Csongora a reményét fel nem adó szerelmes, aki nem áll meg a nehézségeknél, míg Bánfi Kata Tündéje égi tünemény, azaz több annál, a fény lánya, akiért érdemes megtenni az utat. Izgalmas karakter Balgáé, akit Lisztóczki Péter alakít. Csongor szolgálója egyszerű ember, esendő, párjával, Ilmával (Marjai Virág) „földibb” a szerelmük, szó sincs kozmikus magasságokról, olykor tán egy pofon is elcsattan, de tudjuk, már meglelték a boldogságot. Tímár Éva játéka magával ragadó, végtelenül pontos, hatalma vitathatatlan, még ha véges is. Lányára, Ledérre (Nagy Barbara) varázsolja Tünde aranyhaját, ám a csapdába Csongor helyett Balga esik, így a terv kudarcba fullad. Az ördögök, Duzzog (Radvánszki Szabolcs), Berreg (Káli Gergely) és Kurrah (Nagy András) gonosz manókként jelennek meg, sőt, Egerben egész seregük van (olykor nagyobb is, mint kellene).
A közönség csodás képeket kap, Mira János díszlete segít elválasztani a földi és égi világot, jól működnek a tükrös megoldások, Csongor valóban az egész világot bejárja. Rátkai Erzsébet jelmezei ugyancsak dícsérni valók: elkülönülnek a karakterek, ám mégis egységes az előadás. A vizuális élmény erős, az Éj királynője (Saárossy Kinga) monológjánál megdöbbentő, míg a végén romantikus. Topolánszky Tamás koreográfiája nem csupán segíti az előadást..., több ennél. Minden mozdulatnak jelentősége van, s (az irodalmárok ne üssenek agyon) gyakran kifejezőbb is, mint a szöveg maga. Tóth Karolina Mirigye lebilincselő: igazi figurát teremt. Schlégl András, mint Csongor, valamint Kőhalmi Viktória, mint Tünde, szép szerelmet varázsol. A „népi vonalon dolgozó” Emődi Attila (Balga) és Kelemen Dorottya (Ilma) csodás hangulatot teremt, előbbi első felvonás végi játéka külön tapsot is érdemel.
A három felvonásból tán a legutolsó a legkevésbé sikerült, ott olykor letér a játék a korábbi útról, az addig egységes többdimenziós munka meg-megbicsaklik, de szerencsére el nem törik. Beke Sándor komolyan veszi „A pogány kúnok idejéből” kitételt, motívumaiban gondosan ügyelve minderre. No és persze, ott a zene, amely végigkíséri az egész produkciót, romantikus és erőteljes dallamokat hozva egy különös, elfeledett korból. A melódiák követik a történetet, ugyanakkor nem a szöveg ritmikájával azonosak, így téve pont erősebbé azt. A produkció izgalmas kísérlet, amely több mint mese, s sokkal több, mint játék.

A Hírlap tapsa ezúttal Lisztóczki Péteré
Balga (tisztességes nevén Árki) figurája üde színt hoz Csongor és Tünde történetébe, s ezt remekül ragadja meg Lisztóczki Péter. A ritmikus szöveg bizony sok helyen okozhat(na) nehézséget, ám ő végig pontos, értelmez, ezáltal úgy épít karaktert, hogy közben észre sem vesszük, versben beszél. Nyilván lehetősége is van a játékra, találkozása az ördögökkel, vagy éppen Ledérrel, pompás alkalmat teremt arra, hogy bizonyítson, s ő él is ezekkel. Gesztusai, mondatai szépek, nem túlzóak, ízléses határokon belüliek (noha a történet kínálná, hogy túllépjen), s végtelenül szórakoztatóak. Igazán kijár neki a taps.