Egyedülálló vállalkozásba fog a társulat. Az elmúlt évadokban nemcsak bemutattuk Márton László drámatrilógiáját, A nagyratörőt, Az állhatatlant és végül A törött nádszálat, hanem 2010. március 18-19-20-án mini Báthory Fesztivált szervezünk a történelmi játék köré.
2010. március
A monodráma őszinte műfaj.
Kiáll a színész a színpadra és egy pillanat alatt kiderül róla, hogy magára tudja-e irányítani a figyelmet. Nem csak az köti le a nézőt amit mond, hanem ahogy mondja, a létezése, a gondolkodása, az a képesség, ahogy berendezi maga körül a teret és így teljes értékű színpadi estét szerez a közönségnek.
Minden második évben kerül sor a fesztiválra, azt tapasztaljuk, hogy két év kell ahhoz, hogy létrejöjjön olyan kínálat, amiből magas színvonalú eseménysorozatot tudunk megszervezni.
Az első alkalommal kiosztásra kerülő „Az év vidéki színháza” kategóriában három színházra lehet szavazni a „Művészek Magyarországért” díjra. A Díjat 2009. januárjában a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) és a Nyugodt Családi Háttérért Alapítvány hozta létre, hogy támogassa és elismerje hazánk művészeit. A Díj amellett, hogy komoly anyagi jutalommal jár, morális és erkölcsi formában is segíti a nyertesek munkáját. A díjat negyedévente osztják ki egy gálaműsorral egybekötött díjkiosztó-est keretein belül.
World Stage Design 2009 – díjat kapott Csanádi Judit, díszlettervező. Idén Szöulban tartották az OISTAT, a Szcenográfusok, Színházépítészek- és Technológusok Nemzetközi Világkongresszusát, s ennek keretében a World Stage Design 2009 kiállítást.
Egy 12 éves koncertsorozat utolsó állomása. Aki még sohasem volt a koncertünkön azért, aki végigkísérte a sorozatot, azért jöjjön el és hallgasson meg bennünket utolsó „örömzenélésünkön”.