A krimi-rajongók ismét láthatják az Elkéstél, Terry! című bűnügyi történetet Zsótér Sándor rendezésében, Ötvös Andrással a főszerepben február 19-én, 20-án, 21-én, 25-én este 7 órától, 26-án 18 órától, 28-án délután 3 órától.
Csak az eszemet nem ittam el
Furcsa ambivalencia feszül neki a krónikus lerészegedés állapotának: gyakran azért iszunk – mit iszunk, vedelünk! –, hogy elfelejtsük azt, amit igazán akkor látunk tisztán és tudunk leginkább, amikor mereven, tág pupillákkal szónokolunk, sírunk vagy majdnem értelmesen motyogunk barátainknak, barátnőinknek vagy épp a csaposnak.
Bemutatkozik Egerben a Kovátsműhely produkció. Antigoné-tükör című előadásuk február 17-én, kedden este 7 órától látható a Gárdonyi Géza Színház nagyszínpadán.
A darabot a Millenárison mutatták be, majd a Merlin Színházban láthatta a közönség. Idén januárban pedig a Szépművészeti Múzeumban játszották, így ünnepelték, hogy 100 éves volt az antik gyűjtemény.
Változik a Gárdonyi Géza Színház februári műsorrendje, a teátrum vezetése egy baleset miatt kényszerült módosítani.
A társulat tagja, Görög László ínszalagszakadást szenvedett, ezért el kellett hagyni és későbbi időpontra tenni azokat az előadásokat, amelyekben a színész játszik.
Zsótér Sándor, az előadás rendezője írta a színpadi szöveget Raymond Chandler bűnügyi történetéből, Papp Zoltán fordításának felhasználásával. „A sokféle helyszínt úgy próbáljuk megmutatni, mint egy élő képregényt.” – mondja.
Raymond Chandler Elkéstél, Terry! című bűnügyi történetét próbálják a Gárdonyi Géza Színházban. A krimit Zsótér Sándor rendezi, az előadás főszereplője Ötvös András és Kaszás Gergő. A bemutató január 23-án lesz.
Chandler stílusa és gondolkodásmódja az elmúlt hatvan évben jelentős hatást gyakorolt a bűnügyi irodalomra. A szerző 1954-ben írta az Elkéstél, Terry! című könyvét, amelyért Edgar Allan Poe-díjat kapott.
Teltház és vastaps fogadta az egri Gárdonyi Géza Színház új kezdeményezését a napokban. A társulat Hírlap-Színház címmel újsághíreket játszik el a stúdiószínpadon. Első alkalommal egy gyöngyöspatai kocsma és a környéken lakók viszályáról szólt a történet.