Kinyitni a színház kapuját és beengedni a közélet aktualitásait nagy önbizalomra vall. Olyan társulat engedheti csak meg magának, akinek van érvényes világképe, üzenete meg ilyesmi. Az egrinek van.

Jounapot kívónok! Kaszós Sóndor vagyok! Így mutatkozott be Sanyi bácsi, a község híres szülötte, a helyi kocsma láthatóan régi, de annál biztosabb, bár alkalmanként bizonytalan lábakon álló bútordarabja.
S így, fergeteges palócozással mutatkozott be a színház művészeiből verbuvált alkalmi társulat hétfőn este, amikor egy új kezdeményezés, a Hírlap-színház című sorozat első előadására került sor a stúdiószínpadon.

Shakespeare: A velencei kalmár / Gárdonyi Géza Színház, Eger

Futó Balázs – Roland Schimmelpfennig: Alíz! / Gárdonyi Géza Színház, Eger
„Az ember… Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.”

Egy trilógia tipikus második része Az állhatatlan. Nem áll meg magában. Se eleje, se vége. A kezdetet még csak-csak pótolja Bocskainak (Safranek Károly) az előző rész, az Egerben tavaly bemutatott A nagyratörő végéről prológusnak átemelt szövege. A befejezés váratlanságát azonban nem enyhíti Carillo (Görög László) epilógusa. Könyvben, mintegy epikaként olvasva a történetet, persze hibátlanul működik a nagy drámának ez a része is. A szöveg gyönyörű, az előre- és visszautalások szellemesek, a mondandó okosan emelkedett és keserűen bölcs.

Minél többet tanulmányozzuk történelmünket, annál világosabban látszik, hogy mai politikai és társadalmi helyzetünk nemhogy nem újkeletű, hanem a gulyásleves, a pirospaprika meg a szürkemarha mellett vérbeli hungarikum. Márton László mára is áthallásos, erdélyi történelmet feldolgozó drámatrilógiájának második része a hanyatlás története, a zuhanórepülés első néhány ezer métere, amikor még bízunk a köhécselő turbinák spontán reneszánszában.