A fehér, a vörös és a fekete. Tisztaság, vér, halál. Zsótér Sándor három színes tételben játszatja A velencei kalmár klasszikus történetét az egri színház stúdiószínpadán, ahol a díszlet szerint hangsúlyosan ma van, matracokból összerakott ágy – melynek megvetése és a lepedők színe jelzik a dramaturgiai töréspontokat –, tükörből és monitoron vetített Krisztus-képből álló házioltár, egy irodai forgószék a hetvenes évekből, s fogyasztásra érett Biblia-szendvicsek. Egyetlen szoba, melynek társbérletesei szereplőink, akik a szeretet–gyűlölet kölcsönhatás különböző fázisait élik át.

Precízen kidolgozott jellemek, parádés színészi játék és szellemes szövegfolyam fogadja azokat a szórakozni vágyókat, akik délutáni vagy esti programként a Gárdonyi Színház Iván, a rettentő című előadását választják. A vadkommunizmust és IV. Iván cár korszakát áthallásosan összefolyató Bulgakov-drámát nem véletlenül tiltották be mondvacsinált okokra hivatkozva a Sztálin-rezsim alatt: a komédia mögött komoly kritikai tartalom lappang, de elsősorban nem politikai, hanem társadalmi, mert meglehetős odaadással és lelkesedéssel vagyunk képesek működtetni a diktatúrákat, legyen szó a hétköznapi despotizmusról vagy az abszolút hatalomgyakorlásról.

Olyan ez, mint amikor Wichmann Tamás, a kenus, az olimpiai döntő második felében feladta. Fair Play díjat kapott, de a világ akkori legjobb kenusa soha nem lehetett olimpiai bajnok.

De én cárként is a kocsis fia voltam, kiáltja szolgai osztályhűségét bizonygatva Iván Vasziljevics, és az a bizonyos angyal átsuhan az Egri Színház nézőtere fölött. Legalábbis én így éreztem, tudva persze, hogy az angyal messze elkerülte a harmincas évek fojtó bolsevik terrorgépezetének helyszíneit, azt az időt és teret, amelyben Bulgakov darabja, az Iván, a rettentő játszódik.

A „minden lehetséges, minden máshogyan van” alapvetően őrült helyzetéből nagyon is valóságos, a költőiséget, a felstilizálást, a meseszerűséget kerülő előadást rendezett Dömötör András - Bujdos Attila az egri Aliz! című előadásról.

Berúgta az ajtót évadnyitó előadásával a Gárdonyi Géza Színház. Shakespeare műve a drámairodalom egyik legbonyolultabb darabja. Bonyolult, de azért nem annyira zagyva, mint ahogy Zsótér Sándor belekezd fárasztó, céltalan és művészieskedő eszközeivel. Az első percekben a jeges rémület lesz úrrá a gyanútlan nézőn, hogy csak nem a BBC Shakespeare sorozatának kontrapunkt változatával készülnek büntetni Egerben? Nyugodjon meg, nyájas olvasó, mert nem, sőt: a végére győz Shakespeare, a remek színészek, és a rendező is magára talál.